Szüreti hangulat költözött Katonatelep szívébe

Már reggel nyolckor benépesült a Katonatelep Szüreti Nap helyszíne. Előkerültek a bográcsok, és kezdetét vette a XI. Bográcsos Főzőverseny, valamint a háziasszonyok süteménysütő versenye. A csapatok egy-egy kakast kaptak, innentől pedig már rajtuk múlt, mi kerül az asztalra. Délben pedig kezdetét vette a lovaskocsis felvonulás.
Délután szablyavívás, dartsverseny és az ugrókötelesek bemutatója is színesítette a programot, a legkisebbeket vidámpark, légvár és interaktív gyerekműsor várta. A főző- és süteménysütő verseny legjobbjait délután hirdették ki.

A rendezvényre nemcsak Katonatelepről érkeztek. A szervezők célja évről évre az, hogy olyan programot állítsanak össze, amely más városrészekből is idecsábítja az embereket.
Este már a színpadé lett a főszerep. Fellépett a Hip Hop Boyz, majd DJ Szecsei és DJ Gazso vitte tovább a bulit.