Tablókiállítás nyílt a főtéren a város napja tiszteletére

Kecskeméten már életében – az 1907. április 30-i kecskeméti közgyűlésen – utcát neveztek el Lechner Ödönről (1845–1914), stílusosan közvetlenül a Városháza mögött. A magyar századfordulós-szecessziós építészet stílusteremtő nagymestere ugyanis majd egész pályafutása alatt, mintegy négy évtizeden át kötődött a városhoz és annak jeles irányítóihoz, az utóbbiak közül is mindenekelőtt Kada Elekhez. A főtéri tablókiállításon minden Kecskeméthez kötődő műve bemutatásra kerül (röviden) a város pesti házától, a Rudolf lovassági laktanyán át a Városházáig, egészen a kecskeméti elmekórházhoz és a víztoronyhoz készített tervekig. A számtalan képi illusztráció és a részletes művészettörténeti szöveg szó szerint tartalmas időtöltést kínál, így érdemes több alkalomra felosztani a megtekintését.
A tablókiállítás Kecskemét MJV Önkormányzata és a Kecskeméti Katona József Múzeum együttműködésében készült, a tablóképek tájékoztatóit írta és összeállította: ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, képzőművészeti osztályvezető.
Egy másik kiállítás is kapcsolódik a város napjához. Október 3-án 10 órakor nyílik meg a Városháza Galéria legújabb kiállítása. A tárlaton az idei év Bozsó János-díj kitüntetettje, Szemők Zsuzsanna szobrászművész alkotásai láthatóak. A kiállítás október 31-ig várja a látogatókat, hétfő kivételével 10.00 és 18.00 óra között.
