Találkozások a könyvtárban

A pódiumbeszélgetéseknek az elmúlt év nyaráig Hírös kecskemétiek címmel a Kelemen László Kamaraszínház adott otthont. 2025-től a sorozatot a Katona József Könyvtár fogadta be.
Január 31-én az első vendég dr. Szolnoky Győző bőrgyógyász, egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának munkatársa volt, aki a Katona József Gimnázium nyelvi tagozatos osztályából került a Szegedi Orvostudományi Egyetemre., ahol angol nyelvű orvosi szakfordítói diplomát is szerzett orvosi végzettsége mellé. Diákkörösként került a bőrgyógyásztat közelébe, és lett más területek mellett a nyirok ödéma nemzetközileg is számon tartott szakértője. Szép tudományos karrier és harmonikus család áll mögötte. Nagy utazó, kávé- gurman, színház- és labdarúgás kedvelő, a spanyol Cadíz és a Kecskeméti TE elkötelezett szurkolója. Tuczai Márta gyógytornásszal három gyermeket nevelnek.

A másik vendég Várkonyi Viktória hegedűművész-tanár, a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem fiatal tanársegéde volt az esten. Viktória életkora ellenére változatos életpályát futott be. 16 évesen önállóan jelentkezett a Vásári Tamás által dirigált Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekarba, sikerrel. A Bartók Konzervatóriumot egyetemi tanulmányaival párhuzamosan végezte. Első diplomáját a Corvinus Egyetem kommunikáció-médiatudomány szakán szerezte, majd sikeresen elvégezte a bécsi zeneakadémiát. Diplomamunkáját a Kodály módszer nemzetközi recepciójáról írta. A tavalyi évtől zenei mediációt tanít a bécsi egyetemen, és a doktori értekezésére készül. Hosszabb ideje Bécsben él, de hazai gyökereire, identitására gondosan vigyáz.

A Találkozásokra legközelebb február 26-án kerül sor, amikor Szoboszlay Eszter animációs filmrendező, grafikusművész és Libor Zoltán közíró, stratégiai és kommunikációs tanácsadó lesznek a műsor vendégei. A beszélgetésekről felvételt készít a Kecskeméti Televízió és a Katona József Könyvtár is.