Telt ház előtt fogadjuk a friss bajnokot

KÖZLEMÉNY
2023. 05. 12., 20:01
A Kecskeméti TE szombaton 19:30-kor a Ferencvárosi TC-t fogadja a Széktói Stadionban. A helyezések alapján ismét rangadót vívnak a csapatok, hiszen a második fogadja majd az elsőt, ráadásul telt ház előtt.

Az FTC nem meglepő módon zsinórban ötödik alkalommal gyűjtötte be a bajnoki címet az NB I-ben, mely összességében már a 34. aranyérme volt a zöld-fehéreknek, ezt Kisvárda 3-0-os legyőzésével biztosították be. A Fradi kitűnő formában van, sérültjei sorban épülnek fel, ami érezhető az eredményeken is, a bajnok utóbbi négy mérkőzését megnyerte.

Szabó István csapata Pazar széria után két vereséget szenvedett el, ám csapatunk továbbra is tartja második helyét, a cél pedig a dobogó megtartása már. Ehhez a Ferencváros ellen extra pontokat lehetne begyűjteni, de éppen azért számítanak annak, mert bivalyerős Ferencváros látogat a Széktói Stadionba. Nem mellesleg, a vendégeket a visszavágás vágya is fűtheti, hiszen tavaly kikaptak Kecskeméten, majd a Groupama Arénából is el tudtunk hozni egy pontot.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Érezhető az, hogy a bajnokság utolsó fázisában vagyunk. Az utolsó két mérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, de ahogy azt korábban is mondtam, itt már minden mérkőzés nagyon éles. Van, aki a bennmaradásért küzd, míg mások mondjuk a dobogóért és a felsőházi tagságért. Tulajdonképpen a Ferencváros az egyetlen, mely kilóg a mezőnyből, amiről szintén sokat beszéltem már korábban is. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak nekik a bajnoki címhez! Több mérkőzésüket is láttam az utóbbi időben, személyesen is meggyőződhettem róla, hogy nagyszerű csapat, nem véletlen jutott el messzire a nemzetközi porondon. Ennek megfelelően készülünk, azzal tisztában kell lenni viszont, hogy a Fradi a mérkőzés esélyese. Tudom, hogy nagyok az elvárások velünk szemben, az is tény, hogy ősszel csodát tudtunk véghez vinni hazai pályán. Most is bízunk ebben, de a realitások talaján kell állnunk, a pontszerzés már mindenképpen bravúr lenne. A Ferencvárosból nagyon nehéz már csak azért is készülni, mert olyan mély a keretük, hogy azt sem lehet előre látni, melyik csatáruk kezd éppen. Felépültek a sérültek, nagyon erős a keret, lehetnek változtatások is, szinte lehetetlen erre felkészülni, mert minden csapatrészben nagyon erősek. Ezek a tények, akkor is, ha nem szeretném azt látni, hogy csapatom megilletődötten vagy visszafogottan lépjen pályára. Sokat kell tennünk azért, hogy reményünk legyen legalább a pontszerzésre.

Szurkolói információk

A belépésénél feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt, illetve kollégáink mobil leolvasók segítségével is gyorsítják majd a folyamatot.

A mérkőzés napján 18:00-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében, ugyanis a mérkőzés napján nagy tömeg várható. 

A Széktói Stadion pénztáraiban, illetve a stadion teljes területén csak készpénzzel lehet fizetni. A mérkőzés folyamán ajándéktárgyakat is lehet vásárolni a büfék mellett felállított pultoknál, szintén készpénzes formában.

Klubkártya továbbra sem kell a jegyvásárláshoz, viszont a beléptetés során a kedvezményes jegyeket és bérleteket ellenőrizhetik kollégáink, ebben az esetben mindenképpen szükséges bemutatni egy születési időt igazoló okmányt (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány). Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is.

Esernyőt a stadionokba, így a Széktói Stadionba továbbra sem lehet behozni, aki biztosra menne, esőkabátot rakjon el. 

Szurkoljunk lelkesen, de továbbra is sportszerűen a szabályok betartása mellett!

Aki csak teheti érkezzen gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel a találkozóra, parkolóhelyek ugyanis korlátozott számban állnak rendelkezésre, ráadásul a környéken további rendezvények is zajlanak majd párhuzamosan. A hazai szurkolók parkolása az Olimpia utca egészén, a Messzi István Sportcsarnokig terjedő szakaszon, valamint a stadion környezetében lévő bevásárlóközpontok közforgalom számára megnyitott parkolóegységeiben lesz lehetséges (lilával jelölve). 

A Sport utca, valamint a Csabay Géza körút az Izsáki úttól az Aqau Hotel parkolójáig terjedő szakaszon várhatóan 17:30-tól a mérkőzés kezdetéig lezárásra kerül, majd a körút forgalmának korlátozása a mérkőzés ideje alatt feloldásra kerül. A mérkőzés végén (várhatóan 21:30) a szurkolótáborok elvonulásának biztosítása érdekében a fent jelzett útszakasz ismételten lezárásra kerül (pirossal jelölve) 

A mérkőzés kezdetét megelőzően, valamint a mérkőzés végeztével a hazai és a vendégszurkolók elkülönítése végett a 2-es hazai pénztár és a 3-as vendég pénztár között kordon kerül kihelyezésre, egészen a Kecskeméti Fürdőig (feketével jelölve) 

A mérkőzés befejezését követően azon hazai szurkolók, akik a Széchenyiváros felőli oldalon parkolnak le járműveikkel, vagy gyalogosan érkeznek a mérkőzésre, a sportesemény végén a gépjárműveiket csak a vendégszurkolók elvonulását követően tudják megközelíteni, továbbá gyalogosan a jelzett városrész irányába elhagyni a helyszínt.

A rendőrségi gépjárművek a Bóbis Gyula téren lévő parkoló teljes területét (kékkel jelölve), illetve az Olimpia utcán a KTE utánpótlás csapatának épülete előtt található parkoló egységből 6 férőhelyet fogják igénybe venni, ezért a jelzett parkoló részek műveleti területnek lesznek minősítve.

Vendég szurkolók

A vendégszektor a Széchenyiváros irányából közelíthető meg a Csabay Géza körúton. A Ferencváros szurkolók a Domb Beach, a Szabadidőközpont és az Aqua Hotel parkolóit is használhatják, emellett a Tatát sor útpadkáin lesz lehetőség parkolniuk (zölddel jelölve). A vendégszektor melletti parkoló műveleti területnek számít. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu