Testvére helyett akart vizsgázni

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 06., 08:25
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

A gyanú szerint egy akkor 44 éves férfi 2023. május 3-án motorkerékpár jogosítvány megszerzése érdekében közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett egy megyeszékhelyi intézményben. Az írásbeli teszt kitöltését megelőzően azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor.

A férfit a járőrök közokirat-hamisítás gyanúja miatt előállították és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták.

A vármegyei gazdaságvédelmi osztály munkatársai ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi korábbi KRESZ-vizsgáit is. Kiderült, hogy a C, CE és D kategóriás jogosítvány megszerzésére irányuló teszteket sem ő töltötte ki, bár az nem volt bizonyítható, hogy ezekben az esetekben is éppen a bátyja helyettesítette. A szóban forgó vezetői engedélyt a rendőrök lefoglalták, és a 39 éves kecskeméti lakost többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt kihallgatták.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottak ügyében a vizsgálat befejeződött. Mivel mindkettejük ellen vádemelést javasolnak a nyomozók, az iratokat átadták a járási ügyészségnek.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság