Titkok könyvtára

Egyre inkább népszerűek a kulisszabejárások a kulturális intézményekben. Ez alól a Kecskeméti Katona József Könyvtár sem kivétel, ahol a mai napon a délelőtt folyamán már szép számmal érkeztek az érdeklődők az előcsarnokba, hogy részt vegyenek a Titkok könyvtára elnevezésű programon. Az eseményt vasárnap az Országos Könyvtári Napok keretében szervezték meg, amelyen az intézmény nem nyilvános, hátsó tereit pillanthatták meg a résztvevők. A bejárást Bene-Kovács Márta, a Katona József Könyvtár könyvtárszakmai főosztályvezetője tartotta.
Mind a két turnus közel egy órás bejáráson vehetett részt, ahol elsőként az iroda zónába nyerhettek betekintést, ezt követte többek között a kötészeti műhely, majd a porta, a folyóirat és digitalizáció részleg. Fináléként az igazgatói irodába is beleshettek a lelkes látogatók, akik a séta közben kérdéseket is feltehettek bejárást vezető Bene-Kovács Mártának. A könyvtár célja az volt, hogy ledöntsék a könyvtáras sztereotípiákat és hogy az olvasók még jobban megismerjék a Katona József Könyvtárat.
