Több ezer piócát próbált átcsempészni a határon

Osztrák rendszámú Mercedes típusú autóval érkezett Röszkére az a török sofőr, aki úgy nyilatkozott, hogy nincs bejelentési kötelezettség alá eső szállítmánya. A NAV munkatársai ennek ellenére ellenőrizték a járművet.
A jobb első ülés előtt elhelyezett hűtőtáska alján, egy zsákba csomagolva összesen 3209 darab márványos orvosi piócát találtak. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság élővilág-védelmi szakértőjének véleménye szerint az állatok védett és fokozottan védett növény- és állatfajok közé tartoznak. A magyar nadálynak is nevezett piócák egyedenkénti eszmei értéke 25 ezer forint, így a teljes szállítmány eszmei értéke 80,225 millió forint.
A pénzügyőrök a Szegedi Rendőrkapitányságon feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt. A piócákat a Szegedi Vadasparkba szállították.
