Több mint 1000 ember ellen intézkedtek a biztonsági öveket ellenőrző rendőrök

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 14., 10:06
Előző héten a biztonsági övek használatát ellenőrizték a rendőrök. Az eredmény sajnos megdöbbentően magas, ugyanis több mint 1000 olyan emberrel szemben intézkedtek, akik nem kötötték be magukat vagy nem használták a gyermekbiztonsági rendszert - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminchat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Súlyos sérüléssel járó baleset hat esetben történt, illetve öt olyan karambol volt, ahol könnyebb sérüléseket szenvedtek. Ezekben a balesetekben összesen tizenegy sofőr és utas sérült. Két baleset ittas sofőrök hibájából következett be és további harmincegy autóvezető ellen indult eljárás ittas vezetés miatt.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat 977 fő lépte át; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

A vármegye rendőrei előző héten többek között azt ellenőrizték, hogy a sofőrök és utasaik használják-e a biztonsági övet közlekedés közben. Az eredmény a korábbi ellenőrzéshez képest most még magasabbnak bizonyult, ugyanis néhány nap alatt 1024 olyan emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, akik mind elmulasztották használni a biztonsági övüket. A saját biztonságukkal sem törődő sofőröknek és utasaiknak közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a biztonsági övet nem csak az elől ülőknek kötelező és a testi épségük megőrzése érdekében célszerű használni. Ugyanis a hátul ülő és egy nagyobb fékezés miatt a vezető ülésének, vagy szélvédőnek csapódó utas ugyanolyan súlyos – sok esetben halálos – sérülést szenvedhet egy jelentősebb karambol esetén, ha nincs bekötve.

Megdöbbentő eredmény még, hogy az egyenruhások hét olyan esettel is találkoztak, ahol a gyermek nem használta a gyermekbiztonsági rendszert. Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy gyermekeink életét kockáztatjuk azzal, ha nem használjuk a gyermekülést, hiszen lakott területen belül 50 km/h-s ütközés során egy 25 kg-os gyermeket 500 kg erejű ütés ér.

A témával kapcsolatban nemrégiben figyelemfelhívó kampányt hirdetett a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, „Egyben tartja a családot!” elnevezéssel, melyről bővebb információt itt találnak.

Ne feledje: egyetlen, pár másodperces mozdulatot vesz igénybe a biztonsági öv bekapcsolása, azonban annak használatával elkerülhető lehet egy tragédia.

Tegyen a saját és gyermeke biztonságáért, használjon biztonsági övet és gyermekbiztonsági rendszert!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!