Új együttműködéssel segítik a betegellátást a háziorvosok és a kórház

Több területen is a betegellátást előmozdító együttműködés jön létre a kórház és a háziorvosok között. Mint azt dr. Óváry Csaba főigazgató elmondta, egy jó szakmai gárdára és infrastruktúrára épül majd az új terv.
A cél egy minél személyre szabottabb betegirányítás annak érdekében, hogy a páciens speciális esetben minél előbb megkaphassa a kívánt ellátást, hogyha az online felületeken nem elérhető megfelelő időpont, szakember. Ebben a háziorvosok fognak segítséget nyújtani.
Ezen túl szeretnék előmozdítani az oktatást, azaz segíteni a kollégákat a kreditpontok megszerzésében, hogy a munkakörüket megfelelő színvonalon tudják ellátni. Ezt illetően rendelkezésre áll oktatóterem, valamint a szegedi és a budapesti egyetemmel is jó kapcsolatot ápolnak.
Az alapellátás és a szakellátások összehangolása mellett dr. Fischer Nóra fölvázolta, hogy idén májustól egy prevenciós oktatássorozatot terveznek, melyben szeretnék a szülőket felkészíteni, hogy milyen betegségek érhetik a gyermeket és hogy milyen megelőző életmódot folytathatnak annak érdekében, hogy elkerüljék a betegségeket. A “Gyermekeink egészsége a legnagyobb kincsünk” program különös figyelmet fordít majd az elhízás problémájára, hiszen egyre több, a problémával összefüggő krónikus betegség fordul elő a gyermekek körében, ami nagy terhet ró az egészségügyi ellátásra is.
Az előadásokat első lépésként a Hunyadivárosi Közösségi Házban tarják, de a későbbiekben más helyszíneken is szeretnék folytatni. Az érdeklődő szülők plakátokon, internetes platformon is megtalálhatják majd a részletes információkat.
