Új módszerrel próbálnak fellépni a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek ellen

2025. 05. 29., 14:03
A kéregetők elleni fellépésről, a gyorsulási versenyekről, illetve a súlyosodó droghelyzetről is beszélt a mai közgyűlésen Gama-Kovács Gábor városi rendőrkapitány, aki részletes prezentációban taglalta elmúlt éves beszámolójukat. Mint elmondta, állományuk létszámhiánya megszűnt, ide átjelentkezett, tapasztalt kollégákkal láthatják el feladataikat.

Rendhagyó beszámolót tartott a csütörtöki közgyűlésen Gama-Kovács Gábor a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője, aki ezúttal nem csak a számokra támaszkodva beszélt a rendőrség elmúlt éves munkájáról, a város közbiztonságáról, a legfontosabb problémákról és azok kezelési lehetőségeiről. Egy részletes prezentációban mutatta be Kecskemét közbiztonsági stratégiáját, amely öt pilléren nyugszik: az információs-és fórumrendszer kialakításán, a társadalmi együttműködésen, a kommunikációs tudatosságon, a rendészeti innováción, illetve az áldozatvédelmen.

A rendőrkapitány megköszönte a város támogatását, amit kollégáik túlórájára költenek, annak érdekében, hogy minél nagyobb rendőri jelenlét legyen Kecskemét közterületein. Így lehet ugyanis leghatékonyabban megelőzni a bűncselekményeket. Kifejtette, továbbra is számítanak a polgárőrséggel városrendészettel való együttműködésre, de a város polgárainak jelzéseire, közreműködésére is.

Mivel Kecskemét az elmúlt évtizedekben nagyvárossá vált, a bűnözők figyelme is ide irányul. Ezzel számolnia kell a rendőrségnek is.

– Lehetőség szerint elébe kell menni a bűncselekményeknek, nem lekövetni kell azokat, hanem megelőzni – fogalmazta meg egyik legfontosabb célját Gama-Kovács Gábor. Amerikai egyetemistáknak köszönhetően Denver bűnügyi mutatóival hasonlította össze Kecskemét statisztikai számai.

Mint elmondta, Bács-Kiskun regisztrált bűncselekményeinek 42 százaléka a kecskeméti rendőrség illetékességi területein történik. Bár ezek száma 600-zal emelkedett az elmúlt évben, ezek nagy része közokirat hamisítás.

Kecskeméten ezer lakosra 28, Denverben pedig 384 bűncselekmény jut. – Persze egy is sok, ha valaki ellen éppen elkövetik – jegyezte meg a rendőrkapitány.

Bizakodásra adhat okot, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, hisz ez befolyásolja leginkább az emberek biztonságérzetét. Gama-Kovács Gábor részletesen elemezte a személy elleni erőszak bűneseteit, amelyek komoly félelmet és indulatokat keltenek az állampolgárokban. A vagyon elleni bűncselekményekből ezer főre 17 jut, ez Denverben 256. Ezzel kapcsolatban megjegyezte a rendőrkapitány, hogy sokszor ők is a médiából, vagy a közösségi oldalakról értesülnek egy-egy esetről, ezután küldik ki a rendőröket, hogy járjanak utána az ügynek.

– Fontos lenne, hogy minden esetben bejelentés történjen, hisz amiről nem tudunk, arról nem tudunk intézkedni – hívta fel a figyelmet a kapitány.

Hozzátette, bár a lopások száma emelkedett a tavalyi évben, a betörések száma lényegesen csökkent. Így elmondhatjuk, hogy az otthonában mindenki biztonságban van. Ez annak köszönhető, hogy a közterületi állomány lényegesen nőtt, a rendőri jelenlét visszariasztja azokat az elemeket, akik a lehetőségekre vadásznak éjjel a városban.

A csalások visszaszorítása érdekében országosan is óriási erőfeszítéseket kell tenni, hisz ma már nem csak az időseket célozzák meg a csalók, egyre több fiatal hiszékenységét használják ki, sokszor egy egész élet munkáját lopják el.

Külön szólt a rendőrkapitány az 50 ezer forint érték alatti lopásokról, amelyekre ugyanúgy kell figyelniük, mint a nagyobbakra, hisz ezek is jelentősen rontják az emberek biztonságérzetét. Tapasztalataik szerint ezeknek a bűneseteknek a 80 százalékát a kábítószerprobléma generálja. A június közepén életbe lépő új drogtörvény nagyobb szigorral lép majd fel ezen a téren.

A droghelyzet súlyosságát jelzi, hogy csak az idei évben 76 ügyet indított el a kecskeméti rendőrség, hetente 8-10 fogyasztót, terjesztőt fognak el.

– Az országban egyedüliként egy hat fős csoportot hoztunk létre, amely csak a kábítószer ügyekkel foglalkozik
— tájékoztatta a közgyűlést Gama-Kovács Gábor.

A járókelőket zavaró kéregetők ügyéről is beszélt a rendőrkapitány beszámolója kapcsán. Mint elmondta, tavaly ősszel jött létre a szervezeten belül a Csillag csoport kifejezetten az erőszakos kéregetők elleni fellépés érdekében. Az elsődleges cél az volt, hogy az adventi időszakra nyugalom legyen a városban, ami meg is valósult. A rendészeti beavatkozáson túl azonban - a mentősök, a Máltai Szeretetszolgálat bevonásával - a hajléktalanok szociális védelmét is igyekeznek elősegíteni. Ez emberi kötelesége a rendőrségnek – fogalmazott a kapitány.

A baleseti statisztikákat is górcső alá vette beszámolójában. Ezzel kapcsolatban a passzív biztonsági eszközök használatára hívta fel a figyelmet a városi rendőrkapitányság vezetője. Azt is megállapította, hogy a közlekedési morál hagy némi kívánnivalót maga után.  

A gyorsulási versenyek továbbra is problémát jelentenek a nagy bevásárlóközpontok parkolóiban. Ennek érdekében összefogtak a multikkal, hogy sorompóval zárják le a parkolókat. Így megakadályozzák a résztvevők gyülekezését.

A rendőrségi állomány helyzetével kapcsolatban a kapitány elmondta, az elmúlt egy évben nagyon népszerűvé vált a kecskeméti rendőrség a kollégák számára. Június 1-jével kilenc tapasztalt rendőr kezdi meg a munkát Kecskeméten, és további négy kérte ide az áthelyezését. Egy napokban jelentkezett járőrt már az utolsó üres helyre vették fel.

Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester megköszönte a kapitánynak az együttműködést és az együtt gondolkodást és a nyitottságot. Rámutatott arra, hogy a Közbiztonsági Fórum eredményessége is érzékelhető. A beszámolót követően képviselői gratulációk, köszönetnyilvánítások következtek, sokan hívták fel a választókerületek problémáira a kapitány figyelmét. Ő minden kérdést, felvetést megválaszolt, végül 18 igennel, egy tartózkodás mellett fogadták el a rendőrség beszámolóját.