Újabb jogsértést követtek el a románok Úzvölgyében

A jogerős bírói döntés ellenére július 8-án a sosem nyugvó Mihai Tîrnoveanu hungarofób embereivel együtt behatolt a csíkszentmártoni önkormányzat tulajdonban lévő temetőbe és feltúrták. A helyszínen volt Pinti Attila, a Székelyhon fotósa is, aki beszámolt az ott történtekről.

– 14 órára volt meghirdetve az esemény, de az nem derült ki az előzetes felhívásból, hogy ekkor már lesz szertartás is, vagy csak akkor kezdenek neki a „munkálatoknak” – kezdte el a mesélést Attila, aki a biztonság kedvéért 13.30-ra kiment a helyszínre, hogy tudósítsa a magyarokat, azonban a helyszínen nem volt még igazán semmi. Húsz-harminc rendőr és csendőr állt az üres temető közelében. Csupán néhány, különböző román megyékből érkezett autó volt a területen. A készülődő román gárda álldogált, nézegette kívülről a temetőt.

Mire gondolhattak? Álmodoztak talán? Inkább volt ez rémálom nekünk, törvénytisztelő magyaroknak, székelyeknek, kik tehetetlenül ültünk és néztük a kegyeletsértést. Mert bár napok óta nyilvános eseményként volt meghirdetve földünk meggyalázásának időpontja, senki nem állt ott, lobogtatva a csíkszentmártoni önkormányzat tulajdonjogát igazoló dokumentumot, valamint a jogerős bírói végzést. Senki nem gátolta meg, hogy ez az incidens újból megtörténjen, hogy ismét szembeköpjék a magyar nemzetet.

Attila folytatta: 13.55 körül érkezett meg egy autóbusz és egy tucatnyi civil autó. A buszból, mely a fakereszteket szállította, kiszállt Mihai Tîrnoveanu is. Kiosztották a 149 keresztet, felsorakoztak, elindították a román hazafias dalokat és nagy dirrel-durral bevonultak abba a temetőbe, melyhez semmi közük sincs a betolakodóknak. Ezt követően lemérték, majd szalagokkal körbehatárolták azt a területet, ahol fel kívánták húzni a területidegen kereszteket.

– Ha belépünk a temető kapuján, és rögtön jobbra fordulunk, a hősi halottak nyughelyei elé, rögtön a legelső zöld felületet pécézték ki maguknak a románok – emlékszik vissza a Székelyhon fotósa. Két fúrógéppel, lapátokkal, ásókkal és a kezükkel estek neki a szent földnek. Mindent bevetettek, hogy megássák a lyukakat. De kiknek?...

Egy ortodox pópa téblábolt ott, megáldotta és megszentelte a helyet, ahol az ásás történt. A rövid mozzanat alatt elhangzott, hogy „tiszteletben tartják valamennyi elesett katonának az emlékét”. Majd a román pap megáldotta szenteltvízzel a magyar kereszteket is, bár ezt senki emberfia nem kérte tőle.

Négy órán keresztül ásták a gödröket a románok. Mindeközben két „atyafi” jó ötletnek tartotta, hogy a temető bejáratára, a székelykapura két román zászlót szögeljenek fel.

Ezen felbuzdulva egy másik kinyitotta a kaput, beállt alá kocsival, melyre felmászott és másfél órát izzadt a napon azért, hogy egy harmadik román lobogó is felkerüljön a bejáratra. Amikor ez sikerült, egy ortodox pap szintén felkapaszkodott a járműre, és lefotóztatta magát a zászlóval, hogy milyen ügyesek voltak. Szegény autó pórul járt, mert ezt követően többen is megmászták a kocsit, jól megtaposták a tetejét.

Mindeközben a románok jól összevesztek a székely temető földjén. Dormánfalva polgármesterét, Constantin Tomát védve érkezett meg egy férfi a temetőhöz, aki a hangosbemondóba rákezdte: „Toma nem tehet arról, hogy ki kellett szedni június 29-én a betonkereszteket! Politikai nyomásra született a döntés! Ettől függetlenül neki is szívügye Úzvölgye! Ne haragudjatok rá! Nem az ő hibája!”. Mindez az éppen lyukakat ásókat felbosszantotta, visszakiabáltak a felszólalónak, hogy Toma lebontotta a kereszteket és szégyellje magát. A veszekedés némiképp eszkalálódott, egy közepes szóváltássá fajult, amikor a csendőrök megmozdították végtagjaikat és megindultak csitítani. A Toma-párti elment és visszatértek a földmunkához a románok.

Mikor már majdnem mindennel készen voltak, behoztak egy több méteres fát, melyre felerősítettek egy piros-sárga-kék lobogót, majd beleszúrták a földbe. Nagyot nézhettek, amikor észrevették, hogy a mintegy 20-30 méterrel arrább lévő magyar zászlórúd jóval magasabb az övéknél. Ezek szerint nem találtak nagyobb fát, hiszen az állítgatás egy hirtelen ötlet volt. Ha nekünk is van a temetőben lobogónk, legyen nekik is. Ekkor már legalább négy román zászló csúfította a fenyves erdők kötelékében fekvő temetőt.

Mikor a keresztek bekerültek a(z ideiglenes) „helyükre”, jött még négy-öt ortodox pópa, és megáldották, majd megszentelték a román parcellát. Az egyik, a történelmet semennyire sem ismerő, tanulatlan kántáló előhozakodott azzal, hogy az I. világháborúban bizony itt románok is estek el és szerinte ez a temető túl magyar! Majd felsorolták azt a bizonyos 149 nevet, és mindenkinél kiáltották a résztvevők, hogy „Jelen!”.

Majd jött Tîrnoveanu, aki arra kérte a csendőröket, hogy álljanak őrt és legyenek résen, vigyázzanak a román keresztekre, zászlókra. Szerinte törvényes volt, amit csinált. Szerinte nem volt szüksége építési engedélyre, mert ezek a keresztek, beleértve az 5-6 méterest és a zászlórudat is, nem építmények. Majd kijelentette, hogy azért nem kért engedélyeket, mert évekbe telne, míg megkapja azokat, a papírokat pedig utólag is be tudja szerezni. És szerinte ez így teljesen rendben van. Tîrnoveanu azt is elmondta, hogy ha valaki feljelenti őket, akkor minden ítélet ellen fellebbezni fognak. A kereszteket pedig senki sem rongálhatja meg. Ha pedig – folytatta Mihai – a románok ellen születik bírói döntés, akkor azt majd végrehajthatják, de akkor következő nap visszajönnek és visszateszik a kereszteket, és kezdődhet újra a jogi procedúra.

Az ortodox szertartás végén jött az étel-ital, majd egy hatalmas szelfipartit rendeztek a hősi halottak nyughelyén.

19 óra magasságában kezdtek elszállingózni a népek, majd megérkezett a feleségével Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, akit rengeteg csendőr kísért, sorfalat álltak, hogy be tudjon menni a temetőbe.

A magyar emlékműnél imádkoztak egyet, aztán ki is vezették őket a területről. Közben folyamatosak voltak a bekiabálások. Tîrnoveanu nem is akart tudomást venni Borbolyról, mindig úgy fordult, hogy ne legyen szemkontaktus kettejük között.

Úgy tudjuk, hogy október 25-én, a román hadsereg napján ismét szervezkednek majd a temetőben, akkorra azt tervezik, hogy névvel ellátott kicsi plaketteket helyeznek fel a fakeresztekre, magyar mintára.

Hogy ki a felelős mindezért? Hogy hogyan történhetett meg az, hogy a jogerős bírói döntés ellenére Tîrnoveanu és bandája behatolhatott a temetőbe és nem csupán a tulajdonjogot sértették meg, de kegyeletsértést is elkövettek? Hogy miért nem védte meg senki a magyarok földjét, a hősi halottaink emlékét? Az emailek kirepültek. Augusztus 4-én, a következő Töretlenül magyarok magazinban ennek járunk utána.

A szekelyhon.ro portálon megjelent teljes képgaléria ITT érhető el.