Ünnepi kerékpártúra a 35 éves Refi tiszteletére

2025. 03. 25., 17:02
"35 év-35 km" címmel szervezett kerékpártúrát ma (kedd) a Kecskeméti Református Gimnázium közössége. Az esemény a gimnázium újraindulásának jubileumát ünneplő programsorozat része.
A galéria 10 képet tartalmaz

35 tanuló húzott kedden láthatósági mellényt a Kecskeméti Református Gimnázium előtt, hogy letekerjék a "35 év-35 km" kerékpártúrát. 1990-ben, éppen 35 évvel ezelőtt nyitotta ki újra kapuját a gimnázium, ennek a tiszteletére ünnepi eseménysorozatot hirdetett meg az iskola. A kerékpártúra ennek a programsorozatnak az egyik állomása.

– A 35 tanulót úgy választottuk ki, hogy a végzősöket most nem bántottuk, ők ősszel voltak Aradon. Minden osztályból 2-3 képviselő jöhetett, osztályszinten történt a kiválasztás, és gyakorlatilag Kecskemét környékén tesznek egy kört, a Ballószög-Helvécia-Kecskemét útvonalon. Az a fontos, hogy a 35 km meglegyen
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója.

Jubileumi sportnap, hálaadó istentisztelet, valamint a "35 év, 35 kép" kiállítás is szerepel az ünnepi eseménysorozatban. Ez utóbbin egykori tanárok és diákok fotóit lehet megtekinteni a díszteremben.

- A záróesemény április 7-én a Psalmus kórus hangversenye, hiszen 35 éve indult az iskola, 30 éve alapítottuk a kórust és 20 éve karnagy Jámbor Zsolt. Az ő szervezésében, az ő meghívására volt tanáraink, volt diákjaink jönnek vissza, akik már kórusvezetők
— mondta Tóth Imre.

A Kecskeméti Református Kollégium alapítási éve 1564. 1948-ban az akkori kommunista vezetésnek az volt a szándéka, hogy bezárják örökre és véglegesen az iskolát, majd 42 év kényszerszünet után 1990-ben nyithatta ki újra kapuit a Kecskeméti Református Gimnázium.