Válogatott beszélgetések Esterházy Péterről

2026. 06. 10., 17:23
Esterházy Péter: Minden Művészet – Válogatott Beszélgetések című kötet bemutatójával nyílt meg tegnap délután a 97. Ünnepi Könyvhét. A Katona József Könyvtárban, a közönség megismerhette a kötet létrejöttét és személyesen találkozhattak annak írójával is.
A galéria 8 képet tartalmaz

Június 8-án vette kezdetét a 97. Ünnepi Könyvhét, tegnap délután pedig egy pódiumbeszélgetés alkalmával hivatalosan is megnyitották az eseményt. Az Ünnepi Könyvhét célja, hogy közelebb hozza az olvasókat a kortárs irodalomhoz, és személyes találkozási lehetőséget teremtsen szerzők, könyvkiadók és könyvbarátok között. Az eseményen Esterházy Péter: Minden Művészet – Válogatott Beszélgetések című műről tudhattak meg érdekességeket a résztvevők. Pál Sándor Attila költő második kötete már ez, ugyanis tavaly jelent meg Vanni van című műve, amely 19 válogatott interjút tartalmazott a 154 beszélgetésből. A szerkesztő elmondta, a könyv megjelenése után nem tudta abbahagyni ezt a gyűjtőmunkát és így 200-ra kikerekedett ez a bibliográfia. Elsőnek csak egy bővített kiadásban gondolkodott, de a kiadó javaslata kapcsán egy teljesen új könyv jelent meg most, 20 elbeszélésből. A pódiumbeszélgetésen Pál Sándor Attilát, valamint Martos Gábor művészeti írót a Forrás főszerkesztője Füzi László kérdezte. Martos Gábor például felidézte, Esterházy Péterrel készült interjúit és hogy az író mindig úgy nyilatkozott, hogy az már nyomdakész állapotú volt. Az Ünnepi Könyvhét során még számos pódiumbeszélgetés, előadás és könyvbemutató várja az érdeklődőket a Katona József Könyvtárban.