Váltóáram: Egy átlagos nap – Dallos Emma tárcanovellája

Dallos Emma

Egy átlagos nap

Szemben, az emeletes házak felett piszkos szürke az ég. A park fái hevesen hajlonganak, a széles utcán kabátba, kapucniba burkolózó emberek sietnek, dacolva az erőszakos széllel.

Utálatos idő, a széltől indulatos lesz az ember, a szem pedig folyamatosan könnyezik.

A hazaigyekvő gyalogosokat kéregetéssel próbálja feltartani egy hajléktalan, többnyire sikertelenül.

Délutáni csúcsforgalom, amerre a szem ellát, összefüggő kocsisor araszol, a keresztutcákban is bedugult a közlekedés. Van, aki tülekedik, feleslegesen, nem sokkal jut előrébb, a többiekből viszont feszültséget vált ki. Tülkölnek, nem hallani, hogy a felhúzott ablakok mögött hova kívánják a tolakodót. A soha el nem készülő négysávosítás az oka mindennek, az egész város évek óta fel van túrva, útszűkítések, terelések fogják meg a forgalmat és generálnak hatalmas zűrzavart, főként a reggeli órákban és délután a munkaidő végén.

A kis piros Mazdában ülő nő egykedvűen mered az előtte álló nagy batár féklámpájára. Lehúzott nyolc órát a munkahelyén, a nap keményre sikerült. Reggel a főnöke osztotta az észt, délelőtt megbeszélés, miért nem úgy alakulnak a tervek, ahogyan az elvárt, utána rohanás egy üzleti találkozóra, vissza a munkahelyére, újabb paksamétával kocsiba pattanva vidéki tárgyalás, ez legalább eredménnyel zárult, újra az irodába, elintézni az adminisztrációt. Az ebéd futtában bekapott szendvics kávéval leöblítve rég túl az ebédidőn, sebaj. A dugóban a rá váró feladatokon mereng: gyereket felkapni az oviból, vásárolni is kell. Otthon bedobni egy mosást, a kutyát is ki kellene vinni, vacsorát készíteni, a gyerekkel is foglalkozni, de már olyan fáradt, nem lesz ereje, marad a tévé vagy a tablet előtt bambulás. Milyen jó lenne egy kicsit magával is törődni, de ez hétvégéig csak vágyálom marad, sem ideje, sem energiája egy kis otthoni mozgásra. És még ez a lehangoló időjárás is, mikor lesz már nyár.

Lassan megindul a forgalom, de csak néhány kocsival jutnak előrébb, ismét piros a lámpa.

Az ütött-kopott szürke Lancia végre ki tud fordulni a keresztutcából, és besorol a többi mögé, sokkal nincs előrébb, de mégis, a tudat, hogy már egyenesben van, jobb érzést vált ki a sofőrből. Az anyósülésen heverő viharvert táskájából cigarettát húz elő, benyomja a szivargyújtót és vár. Amikor beleszív a cigibe, hosszan, mélyen tüdőzi le, aztán elégedetten fújja ki a füstöt a résnyire lehúzott ablakon. Az ötven körüli, borostás, munkásruhás férfi hol a forgalmat nézi, hol a kezét, ami a cigarettát tartja. A körme alatti piszkot majd körömkefével sikálja ki otthon a világoszöld tarkacsempés fürdőszobában, berepedezett bőrét egy kiadós fürdés után vastagon bekeni krémmel. Vacsorája a csomagtartóban pihen, ezért kellett felugrania az anyjához, ezért került dugóba, fél órával korábban simábban haladt volna haza. Haza, ahol senki nem várja, csak a kihűlt lakás, még salakolni is muszáj, várhat, mire meleg lesz. Nem panaszkodhat, neki legalább van munkája, a haverjai nem ilyen szerencsések. Haldoklik az építőipar, legalábbis ezt mondják, ő bizony minden munkát elvállal, nem finnyáskodik, és ha kell, túlórára is vállalkozik, lássák, hogy rá bizony számíthatnak. Régi kertvárosi övezetben lakik, és ahogy mondani szokás, a suszternek lyukas a cipője, az ő háza is elhanyagolt, saját maga körül rendet tenni a legutolsó a listán, sosincs elég idő. Kezd valamit az utcafronttal, de csak ha melegebb lesz, azon mélázik vágyakozva, mikor lesz már nyár.

Végre meglódul a sor, a következő lámpa után kétsávosra szélesedik az út, ott már jobban lehet majd haladni. A legrosszabb ez a szürkület, már nincs elegendő napfény, viszont a lámpafényhez sincs még elég sötét.

A koszos fehér Nissan Vanette jobb napokat is megélt, nem mai darab, ezt a modellt már nem is gyártják, de munkásszállításra megfelel, reggel összeszedi, délután hazaviszi az embereket. A kocsiban csend, mindenki el van a saját gondolataival, a gépkocsi vezetője a visszapillantó tükörből figyeli a megfáradt arcokat. Nem próbál beszélgetni, neki is megvan a maga története, mire garázsba teheti a Nissant és végre ő maga is hazamehet, nem sok kedve lesz a sörözésen kívül másra. Az asszony remélhetőleg valami húsos ételt készít vacsorára, napközben csak futólag tudott bekapni egy hamburgert, de hol van az már. Kegyetlen világ ez, csak a robotolás a napi megélhetésért. Régebben valahogy volt idő, pénz, energia: a hétvégeken néha kirándulni mentek, összejártak barátokkal, grillezés a kertben, a gyerekek jól elvoltak egymással, ment az ökörködés, sörözés, nótázás, már nem is emlékszik, mikor volt utoljára ilyen. Manapság csak a gürcölés, semmi flanc, az asszonyhoz sem nyúlt már nem is tudja mióta. Kinek van arra ereje, kedve, bezzeg régen. Hangosan kordul egyet a gyomra, visszatereli gondolatait a vacsorához; mi lenne, ha ők maguk sütögetnének a kertben, együtt a család, esetleg hétvégén, meg is említi majd az asszonynak. Bár ahhoz még hűvös van, marad az álmodozás, mikor lesz már nyár.

Ezt a zöldet már el lehet érni és végre átvághat a jobb szélső sávba. Ha elég gyors lesz, és persze hogy az lesz, a vadiúj ezüst elektromos Toyota SUV megy, mint a golyó, automata váltójának köszönhetően csak nyomni kell a gázt, udvariaskodni meg minek? Mindenki siet, ő meg pláne, nem akar elkésni a fitness tornáról; ma zsírégetés lesz, nem mintha neki szüksége lenne rá. Az alakja úgy tökéletes, ahogy van, a mellei is jól állnak, köszönhetően a jóképű plasztikai sebésznek. Igenis adjon magára, aki túl van a harmincon, és ő mindent meg is tesz érte. Terhességgel, szüléssel nem rombolta az alakját, gyerek nem lóg a nyakán, minden pénzt magára költhet, és meg is teszi. Ha meg elfogy, az aktuális barát, aki megfontoltan van kiválasztva mindig, majd kisegíti. Körmöshöz kéthetente ellátogat, mert a lenőtt körömnél iszonyatosabb nincs is. Fodrászhoz hetente, kozmetikushoz legkésőbb háromhetente, hoppá, pedikűr! Míg áll a kocsisor gyorsan előkapja a legújabb iPhone telefonját és bepötyögi az elintézendők hosszú sorába, hogy bejelentkezzen. Nemsokára itt a tavasz, nyitott orrú cipők, szandálok szezonja, zseléztetni is kell. Az Olgába holnap érkezik új kollekció, kedvenc butikja nem csak ruhákat árul, kiegészítőket is kínál. Mostani barátja szívesen elkíséri, majd kifizetteti vele, amit választ. A szemellenzőt lehajtva platinaszőke, a legújabb trendnek megfelelő bubifrizurás arc bámul rá műszempillás szemekkel. Csücsörít egyet, aztán Mia Tomazzi táskájába kotor a kedvenc Dior Addict Lip Maximizer dúsító szájfényt keresve. Toalettje rendben, természetesen, milyen kár, hogy a bőrszíne nem természetes: a szolárium másféle barnaságot ad, mint amit a napfény által szívhat magába. Ó, a francba, mikor lesz már nyár.

Tülkölés riasztja fel a fekete BMW volánjánál elbambuló sápadt, kopasz, kigyúrt negyvenes fickót, és már meg is ered a nyelve. Fejezd már be gyökér, mi az anyádért dudálsz, aztán meglódul, és az utolsó, koccanás előtti pillanatban satufékez. Az előtte álló kis piros Mazdában ülő nő rémülten figyeli a felé száguldó bömöst, majd megkönnyebbült sóhajtással engedi ki magából a benn rekedt levegőt. A kopasz belenéz a visszapillantó tükrébe, mögötte a rozoga kocsi volánjánál ülő vénember puszta látványa felbosszantja, legszívesebben kiugrana az autóból, és kitépné a volán mögül. Kihangosított telefonján megszólal az aktuális cicababa, nyafog, hogy beszorult a dugóba, se előre, se hátra, az ő édespofikája lenne kedves a Malto thai kajáldából vacsorát hozni, és már sorolja is, mit szeretne enni. A fickó a szemét forgatja, mit meg nem kell tenni, hogy az ember elviseljen egy kirakatnőt; nem kell ész, elég, ha jól néz ki, csinos, bögyös, hogy a többi haver a nyálát csorgatva nézze, ennyivel ő beéri. Hogy megéri-e, na, az már egy másik kérdés. Kezdi már unni ezt a bigét, hirtelen megvilágosodva elhatározza, hogy amint javul az idő, le is fogja cserélni, már tudja is kire, a nyaraláson már az új példány feszítsen mellette, mondjuk, arra még várni kell, hogy a fene egye meg, mikor lesz már nyár.

A kocsisor elindul, a zöldet végre az utolsók is elérik, az út kiszélesedik, mindenki folytathatja útját az aktuális célja felé.

Lent megszűnt a tumultus, a szürkületet magába szívja az ég sötétje, a hold nem látszik, a felhők mögött bujkál, csak a szél cibálja tovább a fákat, hideg van kint, és nincs több látnivaló. A nő elfordul az ablaktól, a függöny a helyére libben.