Változik a felvételi eljárás

2022. 12. 13., 13:26
Mint kiderült nem változnak majd a pontszámítási módok, tehát ugyan úgy meglesznek a tanulmányi, érettségi, szakmai vizsga és oklevél pontok. Megmarad a legkedvezőbb pontszám elve, illetve továbbra is egyes képzések esetében kizárólag a gyakorlati vizsga eredménye számít. Valamint az önkéntes tartalékos katonai szolgálatért adható pontok is meglesznek a fiataloknak. Változik azonban az, hogy nincs általános minden szakra vonatkozó emelt szintű kötelezettség, eltekinthetnek az intézmények az érettségi pont számításánál az érettségi vizsgatárgy emelt szintjétől, valamint megszűnik a jogszabályi minimumpontszám, azonban ezt az intézmények szakonként meghatározhatják. Az összes lényeges információ megtalálható majd a felvi.hu oldalon.