Vármegyénkből 14 középiskolás jutott tovább a Zrínyi Ilona matematika verseny országos döntőjébe

2025. 03. 08., 12:27
A vármegye legjobb matekos középiskolásait jutalmazták péntek délután, a Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny Bács-Kiskun vármegyei fordulójának díjátadóján. A Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskolában 14 szakközépiskolás illetve gimnazista kapott elismerést, akik mindannyian továbbjutottak a Miskolcon sorra kerülő országos döntőbe is.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 62 képet tartalmaz

Pénteken délután a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola adott otthont az idei, sorrendben 36. Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny, Bács-Kiskun vármegyei díjátadójának.

Az ünnepséget az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola műsora nyitotta meg, majd dr. Szabó Ildikó a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója köszöntötte a diákokat és felkészítő tanáraikat. Mint a rendezvényen elhangzott, az idei feladatokat 1778 diák oldotta meg, akik közül 83 szakközépiskolás illetve gimnáziumi tanuló bizonyult a legjobbnak. Közülük is a legkiemelkedőbbek, szám szerint 14-en jutottak tovább az országos döntőbe, amely április 17-19 között lesz majd Miskolcon. A díjátadók között az önkormányzat képviseletében ott volt Nemcsik Mátyás, a Fejlődő Város Bizottság elnöke is.

A versenyben a kecskeméti középiskolák között kiemelkedtek a Bányai Júlia Gimnázium, a Katona József Gimnázium, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának diákjai.

A díjazottak listája:

Technikumi kategória

9. osztály, 1. helyezett

          Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum

          A csapat tagjai: Pék Dominik, Pimbor Dániel, Szabó Benedek

10. osztály, 1. helyezett

          Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum

          A csapat tagjai:Csík Ádám, Jóna Gábor Péter, Kovács Tibor

11. osztály, 1. helyezett

          Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Technikuma

          A csapat tagjai:Német Andor, Tóth Bende, Varga Ábel

12. osztály, 1. helyezett

          Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Technikuma

          A csapat tagjai:Gyapjas Márkó, Horváth Olivér, Varga Botond

Gimnáziumi kategória

9. osztály, 1. helyezett

          Bányai Júlia Gimnázium

          A csapat tagjai: Bánhegyi Barnabás, Botos Gergő, Héjjas Márton

10. osztály, 1. helyezett

          Bányai Júlia Gimnázium

          A csapat tagjai:Halmos Márton, Ugró Sándor Dávid, Zólyomi Csongor

11. osztály, 1. helyezett

          Katona József Gimnázium

          A csapat tagjai: Berkecz Lázár, Kovács Dániel, Kökény Kristóf

12. osztály, 1. helyezett

          Katona József Gimnázium

          A csapat tagjai: Antoni Benjámin, Nagy Péter Tibor, Olar Alexander

Technikum kategória

9. osztály

10. helyezett          Rácz Kristóf          Kiskőrösi Wattay Technikum

          Tanára:        Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna Anna

9. helyezett  Dudás Zoltán         Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikuma

          Tanára:        Ugrainé Nagy Zsuzsanna

8. helyezett  Kovács Áron         Kecskeméti Katedra Általános Iskola és Középiskola

          Tanára:        Bujdosó Imre

7. helyezett  Tóth Baján   Bajai Türr István Technikum

          Tanára:        Huzsvay Edit

10. osztály

10. helyezett          Tamási Ádám Attila         Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Szél Nikoletta

9. helyezett  Hamikus Adrienn  Kada Elek Technikum

          Tanára:        Kiss Szabolcs

8. helyezett  Patai Péter   Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimn. és Technikum

          Tanára:        Agócs Zsuzsanna

7. helyezett  Kovács Tibor         Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Szél Nikoletta

11. osztály

10. helyezett          Pozsár Dániel Benjá-min Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Simó Zsuzsanna

9. helyezett  Péter Alex   Bajai Türr István Technikum

          Tanára:        Illésné Orbán Ildikó

8. helyezett  Molnár Ákos         Kecskeméti Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

7. helyezett  Gyarmati Csaba     Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimn. és Technikum

          Tanára:        Zentay Tamás

12. osztály

10. helyezett          Szakál Illés  Kiskunhalasi Dékáni Árpád Szakgimn. és Szakközépisk.

          Tanára:        Császár Edit

9. helyezett  Farkas Dominik    Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Simó Zsuzsanna

8. helyezett  Lamp András        Bajai Türr István Technikum

          Tanára:        Huzsvay Edit

7. helyezett  Árva Ábel    Kada Elek Technikum

          Tanára:        Kiss Róbertné Rivó Erika

Gimnáziumi kategória

9. osztály

10. helyezett          Ugrai Milán Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Kiss Róbert

9. helyezett  Simon Jázmin       Bajai Magyarországi Német Ált. Művelődési Kp.

          Tanárai:       Feldusz Edit, Thiede Heike

8. helyezett  Héjjas Márton       Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Kiss Róbert

7. helyezett  Fekete Ádám         Katona József Gimnázium

          Tanára:        Csordás Péter

10. osztály

10. helyezett          Ficsor Dominik     Bolyai János Gimnázium

          Tanárai:       Kis-Fazekas Evelin, Kutas Tibor

9. helyezett  Wolf András          Bajai III. Béla Gimnázium

          Tanára:        Steingártné Molnár Mária

8. helyezett  Kovács Luca Kata Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Badó Zsolt

7. helyezett  Halmos Márton     Bányai Júlia Gimnázium

          Tanárai:       Kiss Róbert

11. osztály

10. helyezett          Varjaskéri Imre      Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

          Tanára:        Kámán Tamás

9. helyezett  Virág Eszter Kecskeméti Piarista Iskola

          Tanára:        Soós Zoltán Ferenc

8. helyezett  Takács Dávid        Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Nádháziné Borbola Éva, Reiter István

7. helyezett  Kakuk Zsombor    Bolyai János Gimnázium

          Tanára:        Szőke-Tóth Zsolt

12. osztály

10. helyezett          Berta-Somogyi Máté       Kalocsai Szent István Gimnázium

          Tanára:        Kenyeresné Horváth Andrea

9. helyezett  Szécsi Tamás Árpád        Bolyai János Gimnázium

          Tanára:        Baranyi Éva

8. helyezett  Bukovszki Máté    Bolyai János Gimnázium

          Tanárai:       Baranyi Éva

7. helyezett  Siket Arnold Ádám         Bajai III. Béla Gimnázium

          Tanára:        Nagy Éva Mária

Most pedig lássuk a 4-6. helyezetteket:

Technikumi kategória

9. osztály

6. helyezett  Hirth Ákos  Bajai Türr István Technikum

          Tanára:        Ugrainé Nagy Zsuzsanna

5. helyezett  Csóka Árpád         Bajai Türr István Technikum

          Tanára:        Huzsvay Edit

4. helyezett  Terbe Natasa         Kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimn., Szakgimn.

          Tanára:        Csuka Edit

10. osztály

6. helyezett  Kiefer Olivér         Bajai SZC Türr István Technikum

          Tanára:        Illésné Orbán Ildikó

5. helyezett  Csík Ádám  Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG KTNy Technikum

          Tanára:        Szél Nikoletta

4. helyezett  Fekete Milán         Kecskeméti Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

11. osztály

6. helyezett  Melcher Levente   Bajai SZC Türr István Technikum

          Tanára:        Taskovics Péter

5. helyezett  Benkő Anikó         Kodály Zoltán Ének-Zenei ÁI. és Gimn.

          Tanára:        Szalainé Bagány Emese

4. helyezett  Varga Ábel  Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

12. osztály

6. helyezett  Czakó Csongor     Bajai SZC Türr István Technikum

          Tanára:        Illésné Orbán Ildikó

5. helyezett  Gyapjas Márkó      Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

4. helyezett  Horváth Olivér      Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

Gimnáziumi kategória

9. osztály

6. helyezett  Bodor Benedek     Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Csordásné Szécsi Jolán,

Nagyné Viszmeg Edit, Reiter István

5. helyezett  Botos Gergő          Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Bogdányné Pigniczki Erzsébet

4. helyezett  Zita Vivien  Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Csordásné Szécsi Jolán,

Nagyné Viszmeg Edit, Reiter István

10. osztály

6. helyezett  Szikszai Soma       Bolyai János Gimnázium

          Tanárai:       Kis-Fazekas Evelin, Kutas Tibor

5. helyezett  Losonczi Bence     Kecskeméti Piarista Iskola

          Tanára:        Bukovszki Erika

4. helyezett  Ugró Sándor Dávid         Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Badó Zsolt

11. osztály

6. helyezett  Krajcsovszki László        Bolyai János Gimnázium

          Tanára:        Kaló Judit

5. helyezett  Kovács Dániel       Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Nádháziné Borbola Éva, Reiter István

4. helyezett  Berkecz Lázár       Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Nádháziné Borbola Éva, Reiter István

12. osztály

6. helyezett  Gyenis Márkó       Bajai III. Béla Gimnázium

          Tanára:        Gottlieb Gábor

5. helyezett  Nagy Péter Tibor   Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Csordás Péter, Nagyné Viszmeg Edit

4. helyezett  Bódi Tamás Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium

          Tanára:        Klemné Lipka Dorottya

A 9-12. évfolyamos tanulók legeredményesebb felkészítő tanárai:

Agócs Zsuzsanna  Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimn. és Technikum

Badó Zsolt   Bányai Júlia Gimnázium

Bogdányné Pigniczki Erzsébet  Bányai Júlia Gimnázium

Csenkiné Zatykó Helga   Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

Csordás Péter        Katona József Gimnázium

Gottlieb Gábor      Bajai III. Béla Gimnázium

Huzsvay Edit         Bajai Türr István Technikum

Illésné Orbán Ildikó        Bajai Türr István Technikum

Kiss Róbert Bányai Júlia Gimnázium

Kiss Szabolcs        Kecskeméti Kada Elek Technikum

Nádháziné Borbola Éva  Katona József Gimnázium

Nagyné Dúl Gyöngyi      Baksay Sándor Ref. Gimn. és Ált. Isk.

Nagyné Viszmeg Edit      Katona József Gimnázium

Reiter István          Katona József Gimnázium

Reiterné Makra Zsuzsanna        Bányai Júlia Gimnázium

Simó Zsuzsanna    Szent Benedek Technikum

Szabó Antal Kandó Kálmán Technikum

Szalainé Bagány Emese  Kodály Zoltán Ének-Zenei ÁI. és Gimn.

Szél Nikoletta        Szent Benedek Technikum

Tóbiás Zoltánné    Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Kollégium

Zentay Tamás        Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Techn.

Az egyéni versenyben a legeredményesebb versenyzők

Technikumi kategória

9. osztály

3. helyezett  Szabó Benedek      Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Szél Nikoletta

2. helyezett  Sánta Dániel          Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

1. helyezett  Pimbor Dániel       Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Simó Zsuzsanna

10. osztály

3. helyezett  Makai Márkó        Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Techn.

          Tanára:        Agócs Zsuzsanna

2. helyezett  Jóna Gábor Péter   Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Csenkiné Zatykó Helga

1. helyezett  Bognár Krisztina   Kecskeméti Kada Elek Technikum

          Tanára:        Kiss Szabolcs

11. osztály

3. helyezett  Német Andor        KSZC Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

2. helyezett  Pálinkás Attila       Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimn. és Technikum

          Tanára:        Zentay Tamás

1. helyezett  Tóth Bende  Kandó Kálmán Technikum

          Tanára:        Szabó Antal

12. osztály

3. helyezett  Fantoly Lilla Boglár-ka   Kodály Zoltán Ének-Zenei ÁI. és Gimn.

          Tanárai:       Szalainé Bagány Emese, Szondiné Vörös Éva

2. helyezett  Varga Bence          Kiskunfélegyházi Szent Benedek Technikum

          Tanára:        Csenkiné Zatykó Helga

1. helyezett  Molnár Attila         Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimn. és Technikum

          Tanára:        Zentay Tamás

Gimnáziumi kategória

9. osztály

3. helyezett  Bánhegyi Barnabás         Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Bogdányné Pigniczki Erzsébet

2. helyezett  Szakos Csongor    Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Kollégium

          Tanára:        Tóbiás Zoltánné

1. helyezett  Komlósdi Eszter    Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimn. és Ált. Isk.

          Tanára:        Nagyné Dúl Gyöngyi

10. osztály

3. helyezett  Bernáth Etele         Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimn. és Ált. Isk.

          Tanára:        Nagyné Dúl Gyöngyi

2. helyezett  Szűcs Kitti   Katona József Gimnázium

          Tanára:        Nádháziné Borbola Éva

1. helyezett  Zólyomi Csongor  Bányai Júlia Gimnázium

          Tanára:        Badó Zsolt

11. osztály

3. helyezett  Csóka Bíborka      Bajai III. Béla Gimnázium

          Tanára:        Braun Adrienn

2. helyezett  Kökény Kristóf     Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Csordásné Szécsi Jolán,

Nádháziné Borbola Éva,

Reiter István

1. helyezett  Gyenes Károly      Bányai Júlia Gimnázium

          Tanárai:       Bogdányné Pigniczki Erzsébet,

Halász Alexandra

12. osztály

3. helyezett  Olar Alexander      Katona József Gimnázium

          Tanára:        Nádháziné Borbola Éva

2. helyezett  Antoni Benjámin   Katona József Gimnázium

          Tanárai:       Csordás Péter, Nagyné Viszmeg Edit

1. helyezett  Nagy Korina         Bányai Júlia Gimnázium           Tanára:        Reiterné Makra Zsuzsanna