Véget ért a bűnsorozat: 31 bűncselekményt göngyölítettek fel a kecskeméti nyomozók

KÖZLEMÉNY
2026. 07. 21., 09:18
Három, egymástól független sorozatügy végére tettek pontot a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói. Az eljárások során összesen hét gyanúsítottat hallgattak ki. Ellenük most vádemelést javasolnak.
A galéria 8 képet tartalmaz

A rendelkezésre álló adatok szerint egy öttagú bűnbanda 2025 augusztusa és 2026 februárja között 16 rendbeli vagyon elleni bűncselekményt követett el. A főként fiatalkorúakból álló társaság két felnőttel kiegészülve autófeltörésekkel, kerékpár- és rollerlopásokkal, valamint bolti lopásokkal és egy boltbetöréssel gyanúsítható. A banda tagjai tanyákba is betörtek, ahonnan a tárcsás mosógéptől kezdve a hosszabbítón át egészen a talicskáig mindent elvittek, ami mozdítható volt. A nyomozók beazonosították az elkövetőket, és őket gyanúsítottként hallgatták ki. Közülük azt a 17 éves fiút, aki legalább 15 bűncselekménnyel gyanúsítható, még februárban őrizetbe vették.

Egy 31 éves helyi férfi január 1-én és 2-án összesen öt bűncselekményt követett el. A gyanú szerint betört három tanyára, ellopott egy kerékpárt, valamint felfeszítette egy irodahelyiség ajtaját, ám utóbbi helyen a riasztóberendezés megszólalt, így nyúlcipőt húzott és elmenekült. Nem volt azonban szerencséje. A járőrök megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és keresni kezdték. A keresés hamar eredményre is vezetett, mivel a Készenléti Rendőrség egyik munkatársa felismerte az utcán a bűnelkövetőt, akit el is fogtak. A férfi jelenleg is letartóztatásban van.

Börtönben várja ügye alakulását az a 29 éves kecskeméti férfi is, aki tavaly néhány hónap alatt összesen 10 vagyon elleni bűncselekményt követett el. Az ő rovására főként kerékpárlopások és néhány bolti lopás írható.

A kecskeméti nyomozók a három sorozatügyben összesen 31 bűncselekményt derítettek fel. A napokban lezárták az eljárásokat, az iratokat pedig vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Forrás: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye