Vizet kért, majd kifosztotta a 84 éves kecskeméti asszonyt

KÖZLEMÉNY
2023. 09. 20., 13:46
A kecskeméti nyomozók elfogtak egy tolvajt, aki kitalált indokkal bejutott egy 84 éves asszonyhoz, majd meglopta, amikor az nem figyelt egy pillanatra.

Bejelentés tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságra egy helyi dohánybolt alkalmazottja, mivel több vásárlóval együtt feltartóztatott egy tolvajt 2023. szeptember 19-én délután. A járőrök hamar a helyszínre értek és tisztázták a történteket.

Kiderült, hogy a gyanúsított aznap becsöngetett egy idős hölgyhöz, majd szomjúságra hivatkozva bejutott az otthonába. A jóhiszemű asszony nemcsak, hogy beinvitálta az idegent, még magára is hagyta, amíg vizet töltött neki. A férfi kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget, és ellopott az idős táskájából 6000 forintot. Miután ivott, távozott az asszonytól, akinek csak percekkel később tűnt fel a hiány. A sértett a tolvaj nyomába eredt és a közeli trafikban lelt rá, amint cigarettát készült vásárolni a frissen szerzett zsákmányból. Ekkor szóváltás alakult ki kettejük között, aminek szemtanúja volt az alkalmazott és több vásárló is, ők pedig a 84 éves nő segítségére siettek.

A nyomozók előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a helybéli férfit a lopás miatt. Az elkövető visszaadta az eltulajdonított összeget a sértettnek.

Fogadja meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Idegent soha ne engedjen be a lakásba anélkül, hogy a jövetel céljáról, személyazonossága valódiságáról meggyőződne!
     
  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
     
  • A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot, melyet minden esetben használjon is!
     
  • A közüzemek, egyéb szolgáltatók az alkalmazottaik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat, fényképes igazolvánnyal rendelkeznek és munkaruhát viselnek. Ha kétségei vannak, valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e önhöz, beengedésüket megelőzően hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát!
     
  • Ne hagyjon egyedül ismeretlent az otthonában!
     
  • Ne tartson otthonában nagyobb összegű készpénzt, gondoskodjon az értékes, és nem mindennap viselt ékszerek biztonságos – például széfben – tárolásáról!
     
  • Soha ne adjon át pénzt, ékszert, vagy más értéket idegenek számára!
     
  • Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget, hívja a 112-es segélyhívószámot!