Zárszámadás, 2025-ös költségvetés - Kopping Rita elnök a Gazdálkodó Város Bizottság mai döntéseiről

2025. 05. 27., 12:49
Kecskemét pénzügyei, a tavalyi és idei költségvetés volt a fő téma ma a Gazdálkodó Város Bizottság ülésén. A képviselők a 2024-es pénzügyi évet lezáró Zárszámadást, valamint a 2025-ös költségvetés módosításáról szóló előterjesztést is az ellenzék tartózkodása mellett fogadták el.

„A város által tervezett és végrehajtott gazdaságfejlesztési intézkedések megteremtették a feltételeit annak, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a kötelező feladatait 2024. évben is magas színvonalon tudta megvalósítani, emellett az önként vállalt feladatait is megvalósította.” Többek között ez olvasható a Kecskemét tavalyi pénzügyi évét lezáró, zárszámadási rendeletben, amelyet ma tárgyalt a Gazdálkodó Város Bizottság. Mint a pénzügyi jelentésből kiderül, a tavalyi adóbevételek számai is imponálóak. Az iparűzési adó bevétel 24.3 milliárd forint volt, amely az előző évhez képest több mint hárommilliárdos növekedést jelent, de az építményadónál is kétmilliárdos emelkedés volt.  

- Elkészült Kecskemét Megyei Jogú Város zárszámadása, ami azt jelenti, hogy a 2024. évi maradvány értéket állapítottuk meg, illetve a gazdálkodását összegezte a városnak ez az anyag. Én ebből kiemelném, hogy az iparűzési adó 24 milliárd forintra teljesült, illetve azt, hogy egyes cégek plusz adóelőleget fizettek be, és így 25 milliárd forint volt a város adóbevétele ebből az adónemből. A zárszámadásnak a maradványértéke átütemezésre került és most került beépítésre a 2025. évi költségvetésbe.”
— Lorem Ipsum 2022.

A szakbizottság napirendjén szerepelt az idei költségvetés módosítása is. A 2025-ös gazdálkodást érintő kedvező hír, hogy Kecskemét visszakapja az idei évre központilag megállapított több mint egymilliárd forintos iparűzési adótöbblet 80 százalékát célzott támogatásként, például útépítésekre.

A Gazdálkodó Város Bizottság mind két pénzügyekkel foglalkozó előterjesztést, vagyis a Zárszámadást és a 2025-ös költségvetés módosítását is az ellenzék tartózkodása mellett támogatta és javasolta elfogadásra a csütörtöki Közgyűlésnek is.