Zárt kapuk mögött fejezi be a felkészülést a KTE

2025. 07. 19., 20:38
Vasárnap ér véget a nyári felkészülés időszaka, jövő vasárnap már Szegeden lép pályára 19 órás kezdéssel a Merkantil Bank Liga nyitányán a KTE csapata, előtte még két teszt vár a játékosokra.

A KTE utolsó két ellenfele a Gyulai Termál FC, valamint a román FC Olimpia Satu Mare lesz hazai környezetben. Utóbbival már találkoztunk volna, végül a korábban elmaradt edzőmeccset most sikerül majd pótolni – olvasható a Kecskeméti TE hivatalos oldalán. A vasárnapi találkozók zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre, ezekről a meccsekről csak végeredménnyel és edzői értékeléssel számolnak majd be.

Majd rajtol az idény, július 27-én Szegeden kezdi a bajnokságot a KTE, rögtön egy rangadóval.

Forrás: Kecskeméti TE