1000 forintos diákbérlet, mobilon is megvásárolható kombinált bérletek

2023. 02. 03., 16:11
Két kedvező változtatásáról számolt be a Kecskeméti Médiacentrumnak Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője. Január közepe óta nem kell sorban állni a jegypénztáraknál azoknak, akik kombinált bérletet vásárolnak, márciustól pedig átlagosan 10, 9 százalékkal olcsóbbak lesznek a bérletek.

Kecskeméten a mobiljegy szolgáltatást 2020. októberétől vezette be a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. Az utazóközönség gyorsan megkedvelte a rendkívül kényelmes újdonságot, a cég fél év után már a mobilapplikáción keresztül értékesítette a jegyek 30%-át. 2022 második félévétől pedig már a havibérleteket is el lehetett érni mobilon. A fejlesztés nem állt meg 2023. januárjától a MÁV-START Zrt-vel együttműködve megteremtették a kombinált bérletek mobilos megvásárlásának lehetőségét is.

- Itt egy nagyon fontos technológiai fejlesztési lépcső volt az, hogy a MÁV-START Zrt-nek meg kellett teremtenie annak a technikai feltételeit, hogy a vonatokon a kalauzok is tudják ellenőrizni a mi kombinált bérleteinket. Ennek minden fejlesztése megvalósult, a tesztelések elkészültek, ezért közösen, 2023. január 16-tól a Közlekedési Mobiljegy szolgáltatáson keresztül elérhetővé tettük a kombinált bérleteket az utasok részére – mondta Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője.

Az első néhány hetes tapasztalatok pozitívak. Azoknak a Hetényegyháza-Kecskemét és a Kisfái-Kecskemét vonalon élőknek, eHetényakik eddig is kombinált bérletet használtak, a 40-45%-a már áttért a mobilos vásárlásra. Fontos eleme a fejlesztéseknek, hogy a havi és a kombinált bérletek vásárlói számlát is kapnak az adott felületen.

A közösségi közlekedést használók azonban nem csak ezen a téren számíthatnak újdonságokra. A közgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy Kecskemét helyi közlekedésének díjtarifa-rendszerét egyszerűsíti, valamint annak díjait is módosítja. Ennek egyik fontos eleme, hogy az érvényes Kecskemét kártyával rendelkezők változatlan áron vásárolhatnak havibérlet, a diákoknak pedig a havi és a 30 napos tanulói bérlet ára pedig 1000 forintra csökken.

- Ez azért is nagyon fontos üzenet a lakosság felé, mert Kecskemét városában a helyi autóbuszközlekedési díjtarifák 2013. január 1-jén voltak utoljára, és akkor is csak infláció mértékkel, emelve. Tehát ennek a 10 éves évfordulóján sem az emelésről született döntés, hanem arról, hogy a város – felismerve a közlekedés fontosságát – változatlan áron igyekszik biztosítani a családoknak a bérlettel való közlekedést – emelte ki Hári Ernő.

Érdemes tehát kiszámolni és átgondolni, mennyivel olcsóbb és kényelmesebb a közösségi közlekedés használata. Ráadásul nem csak anyagi előnye van, de kevesebb stresszel jár és a környezetet is kíméli.