110 éves a Védőnői Szolgálat, a magyar egészségügy egyik legnagyobb kincse

Emelkedett hangulatban vette kezdetét a 110 Éves Védőnői Szolgálat ünnepsége a Neumann János Egyetem CAMPUS-ának nagyelőadójában hétfő délelőtt. Az énekes műsor után került sor a megnyitóbeszédekre. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester úgy fogalmazott, ez a hivatás a szeretetről, gondoskodásról, az odafigyelésről szól.


A meghívott díszvendégek között jelen volt még, többek között Engert Jakabné alpolgármester, dr. Ladányi Márta, az Országos Kórházi Főigazgatóság Népegészségügyi Igazgatóság Igazgatója és Kovács Ernő főispán. A megnyitó beszédek sorát dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója zárta, aki kiemelte, a védőnői hálózat a magyar egészségügy egyik legnagyobb kincse.

Dr. Óváry Csaba hozzátette, a jelenlét, a bizalom és a megelőzés a korszerű egészségügy legfontosabb értékei, amiben a védőnők kulcsszerepet játszanak.
A beszédeket előadások, filmvetítések, valamint díjátadás követte, ahol elismerték a régióban dolgozó szakemberek fáradhatatlan munkáját.
Védőangyal Díjban részesültek:
László Kinga – Kiskunfélegyháza II. Védőnői Körzet védőnője László Kinga pályafutását 1988-ban kezdte a Mizseiné Czigler Judit – Szalkszentmárton Védőnői Körzet védőnője
Pesti Andrea – Kerekegyháza II. Védőnői Körzet védőnője
Prohászkáné Koch Hajnalka – Császártöltés Védőnői Körzet védőnője
Répási Erika – Kalocsa I. Védőnői Körzet védőnője