125 éves a posta Helvécián

125 éves a posta Helvécián, a jubileum alkalmából ünnepséget valamint postatörténeti és bélyegtörténeti kiállítást rendeztek a falunapi rendezvény keretében Helvéciai Posta dolgozói és a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány.
A Piaccsarnokban délután 4 órakor kezdődő eseményen, Balogh Károly polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket és résztvevőket.

Tóth Tímea, Kecskemét 1. sz. Körzeti Posta vezetője mondott ünnepi köszöntőt, amit helyi kulturális csoportok műsora követett.
A kiállítást ezt követően a művelődési házban Tóth László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg.

A kiállítás a magyar és a helyi posta történetét, valamint Kass János Kossuth-díjas grafikusművész bélyegeit és bélyegterveit mutatta be. A tárlat a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt szeptember 16-ig tekinthető meg.
Az esemény összekapcsolódott a hétvégén Helvécián megrendezésre kerülő 31. Szüreti Napok nagyszabású megnyitójával. A szeptember 6-7-én zajló szüreti mulatságra idén is színes programokkal várják az érdeklődőket, ezeket ismertette Balogh Károly Helvécia polgármestere. Mint elmondta, ez a település legnagyobb ünnepe, amelyre nagyon sok illusztris vendéget, testvértelepülést és minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

A mai ünnepi megnyitón tiszteletét tette Alexander Renggli Svájc magyarországi kijelölt nagykövete és felesége, a helyi és határontúli valamint testvérvárosi kiemelt meghívott vendégek mellett Kiss Vilmos plébános is.
