13. alkalommal rendezték meg a Varázshegy Fesztivált

Igazi mesebeli hangulatot varázsoltak a gyermekek ma a Kálmán Lajos Óvoda Széchenyi sétányi óvodájában. Az intézmény - mint Kiváló Akkreditált Tehetségpont - 13. alkalommal rendezte meg dramatizáló találkozóját, a Varázshegy Fesztivált. Idén nyolc óvodáscsoport kis színjátszói gyűltek össze, hogy meséket adjanak elő a közönségnek és a zsűrinek.


Az eseményen Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, fantasztikus dolog, hogy ilyen sok óvodás gyermek összegyűlt, akiknek van talentumuk arra, hogy megmutassák színjátszási, előadói készségüket. Végezetül Engert Jakabné, alpolgármester és Szebellédi Ildikó, a Kálmán Lajos Óvoda intézményvezető-helyettese is megköszönte a szülők és az óvodapedagógusok munkáját. Azt, hogy segítik a gyerekek fejlődését, valamint kiemelték az intézmény munkatársait is, akik immár 13 éve szervezik meg az eseményt.

Vidámság, gyönyörű jelmezek, és igazi mesevilág jellemezte a mai programot. A gyerekek háromtagú zsűri előtt mutatták be produkcióikat. A zsűri tagjai között szerepelt Csizmadia Ilona, a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon közművelődési szakembere, programszervezője, Szabó Gabriella az Arany János Iskola igazgatója és Répási Angéla a Bolyai János Gimnázium pedagógusa.
A mai Varázshegy Fesztivál nem verseny volt, így senki sem ért el helyezést, azonban az élmény mellett mindenki kis ajándékkal és oklevéllel távozott.
