80 év felett előzetes igénylés nélkül is kézhez kapják a Gondosórát Bács-Kiskunban

2025. 05. 12., 14:06
11 ezer 80 év feletti idős fogja megkapni regisztráció nélkül a Gondosórát Bács-Kiskun vármegyében. Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője országjárásának kecskeméti állomásán elmondta: a vármegyében gondosórával rendelkezők száma felette van az országos átlagnak. Kovács Ernő főispán pedig kiemelte, eddig a jogosultak 41%-a kérte a Gondosórát Bács-Kiskunban.
A galéria 14 képet tartalmaz

Közel 800 ezren igényelték hazánkban a Gondosórát eddig. Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője országjárásának kecskeméti állomásán, a Kormányhivatalban elmondta, mostantól a 80 évnél idősebbek már regisztráció nélkül jutnak hozzá az eszközhöz. Bács-Kiskun vármegyében 11 ezer személyhez viszi ki a készüléket a Magyar Posta.

– Ez a készülék, amit a tudása alapján nyugodtan mondhatunk okoskészüléknek, egy digitális őrangyalként működik. Van benne elesésérzékelő, GPS-es meghatározás, vízálló, ütésálló. Zuhanyzás közben kifejezetten ajánljuk, hogy hordják. Ami a legfontosabb, hogyha nincs a készülék beüzemelve,  feltöltve, akkor az összes lehetőség nem lesz adott a felhasználó számára
— hívta fel  a figyelmet dr. Juhász Roland.

Bács-Kiskun vármegyében 109 embernek jár a Gondosóra, amit eddig 44.844-en kértek, tehát a 65 éve felettiek 41%-a. Ha valakinek nincsen internete, vagy nincs hozzátartozója, aki segíthet megigényelni a készüléket, a kormányablakokban is meg tudja rendelni.

– A Dél-Alföld, közte Bács-Kiskun vármegye tanyás terület. Ezeken a tanyákon leginkább idős emberek élnek, olyanok, akik nem karnak beköltözni a közeli faluba, városba. A családjuk elképzelhető, hogy nincs közel hozzájuk, így nagyon fontos, hogyha bármi gondjuk, bajuk van, azt jelzi a Gondosóra, és időben megérkezhet a segítség - emelte ki Kovács Ernő főispán.

Mint megtudtuk, eddig közel 40 ezer ember életét mentette meg a Gondosóra hazánkban.

– Miután a Magyar Posta kiküldi ezt a készüléket és feltöltik, egy teszthívást kell indítani, ami végtelenül egyszerű. A sárga gombot négy  másodpercen keresztül folyamatosan nyomva kell tartani, majd 14-16 másodpercen belül a diszpécserszolgálat bejelentkezik és megkérdezi, hogy mi a probléma
— mutatta be Joó Géza, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. kommunikációs és marketing vezetőja.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a Gondosóra program egy nemzeti sikertörténet, ugyanis minden harmadik 65 év feletti idős rendelkezik már a készülékkel. Ráadásul már egy alkalmazás is elérhető a hozzátartozók számára, amellyel nyomon tudják követni a Gondosóra működését.