Kodály Zoltán Nagyszalontai köszöntőjével kezdődött a Katona József Könyvtár és a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja által szervezett program – a hírös város neves szülöttjének művét az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kamarakórusa szólaltatta meg –, majd Virág Barnabás, a Katona József Könyvtár igazgatóhelyettesese köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően B. Horváth Andrea zenetanár, KÓTA Életműdíjas karnagy lépett a mikrofon elé. A Magyar Kodály Társaság társelnöke előadását rögtön egy személyes vallomással kezdte. „Köszönöm szépen a köszöntést, és mi is mindenkit köszöntöttünk, a megjelenteket, de hát elsősorban a mesterünket köszöntöttük. Eleinte, amikor ezt a művet énekeltük Ilonka nénivel – kérem, engedjék meg, hogy így nevezzem Őt, mert ugyan már régen elvesztettük, de mindmáig csak így beszélünk Róla –, a mesterünk szó kiejtésekor mindig Kodály Zoltánra gondoltunk, mert nekünk az volt az evidencia az életünkben, hogy a mester Kodály Zoltán. Most pedig, hogy elmúltak ezek az idők és Ilonka néni sincs velünk, most már mindig Őt nevezzük mesterünknek. A mester az mindig egy kiemelt személyiség az ember környezetében, aki nagyon nagy hatással van rá. Ilonka néni ilyen volt, óriási hatással volt ránk, és nemcsak azokra, akik később zenei pályát választottak, mint én magam, hanem olyan kórustagokra is, akik itt ülnek közöttünk és az előbb énekeltek, akik »csak« megszerették a zenét és magukévá tették a kodályi gondolatokat, és azután az élet egész más területén tették becsülettel a dolgukat.”

Előadásának folytatásában B. Horváth Andrea ismertette Andor Ilona sikerekben gazdag, színes életútját. Beszélt a gyermekkoráról, kezdeti tanulmányairól, első álmairól. Mindehhez segítségül az ünnepelt egykori visszaemlékezését hívta segítségül: „Küzdelmes volt a fiatalkorom. Kilencen voltunk testvérek. Én voltam a legfiatalabb, s apám, a kenyérkereső születésem után egy évvel meghalt. Nem éltünk könnyen. Ötéves koromban kezdtem zongorázni. Zongoránk nem volt, s a város másik végére jártam gyakorolni. A polgári iskola elvégzése után csak nagy áldozatok árán tanulhattam tovább. A szegény ember egyetemére, a tanítóképzőbe kerültem, s lemondtam orvosi álmaimról, pedig gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy orvos leszek. Bevallom, nem is volt különösképpen nehéz, hiszen a pedagóguspálya egyébként is hagyomány volt a családunkban. Énekkarvezetésre, énektanításra se gondoltam soha, zongorázni tanultam.”

A Katona József Könyvtár nagytermében helyet foglalók megtudhatták, hogy Andor Ilona egész életében egy iskolában tanított, épp csak a munkahelyének a neve változott: a Ranolder Tanítóképző Intézetben kezdett, amely később a Vendel Utcai Intézet, utóbb pedig a Leővey Klára Gimnázium nevet kapta. Szó esett a zeneakadémiai éveiről is, ennek kapcsán B. Horváth Andrea mesélt arról a „holdudvarról”, amelynek tagjai Andor Ilona életében kulcsfontosságú szerepet töltöttek be. Harmat Artúrról beszélt, aki a „mendemondák” szerint a Pestre fölkerült fiatal vidéki lányt – amikor a tanulmányait abba akarta hagyni – szinte visszaszippantotta a Zeneakadémiára, de elhangzott még Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Kerényi György, Raics István és Forrai Miklós neve is.

Mindenekelőtt természetesen a Kodály Zoltánhoz fűződő kapcsolatáról szólt B. Horváth Andrea. Első találkozásukkor Bárdos Lajos kórusában énekelt Andor Ilona. Amint az egy későbbi beszélgetésükkor kiderült, olyan átütő erejű volt a nézése, hogy már ekkor kiszúrta őt Kodály. A két zenepedagógus kapcsolata az évek teltével rendkívül szorossá vált. A tanítóképzőben folyó munkát Kodály folyamatosan figyelte, 1949-ben az iskola Andor Ilona vezette kórusa vehette fel elsőként a Kodály Zoltán nevet. Sok kórusművét ez az együttes mutatta be elsőként, Árva vagyok című kórusát Kodály „Andor Ilona keze alá” ajánlotta.

B. Horváth Andrea egyik külföldi útjukat is megemlítette. 1965-ben Benjamin Britten meghívására az Aldebourgh-i Fesztivál vendégei voltak, ahol – Kodály személyes részvételével – a Columbia Hanglemezgyár felvételt készített a kórussal. Ez a lemez később Edison-díjat kapott, amelynek értékét jól jellemzi, hogy a magyar muzsikusok közül rajtuk kívül mindmáig csak Kocsis Zoltánnak ítélték oda.

Az előadó Andor Ilona kecskeméti kötődéseit is összegezte. Kórusával a neves zenepedagógus többször is fellépett a hírös városban: 1967-ben énekeltek a vasútállomás épületén elhelyezett Kodály-emléktábla avatásán, 1970-ben és 1972-ben felléptek és osztatlan sikert arattak az első és a második Kodály Szemináriumon, tanított a Kodály Szemináriumon, hagyatéka a Kodály Intézetben található stb.

B. Horváth Andrea visszaidézte Andor Ilona sajátos, kicsit szigorúnak tűnő öltözködési módját – „mindig nagyon egyszerű, angolos fehér blúzt, kosztümöt és maga csináltatta cipőt viselt, ez is egy példa volt nekünk” –, többször is megemlítette a jellegzetes kéztartását, egyenes tekintetét – „ő egy egyenes, tiszta lelkű ember volt” –, míg az előadása végén így fogalmazott: „számunkra az élete érték és mérték”.

Az előadás közben B. Horváth Andrea vezetésével az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kamarakórusa énekeiben gyönyörködhettek a megjelentek, emellett az Andor Ilona vezette Kodály Női Kar megmaradt felvételei közül is felcsendült néhány. Mint elhangzott, az általa vezényelt felvételekből Bartók egynemű karainak és a legismertebb Kodály-műveknek anyagát, melyet az 1970-es évek elején a Magyar Rádióban rögzítettek, úgymond „zésített”, azaz örökre megmaradó anyagként tároltak, ez tette lehetővé, hogy ma is meghallgathatók. A felvételek egyúttal annak bizonyságai, hogy Andor Ilona olyan értéket hozott létre, amely ma is időtálló.