Kategória: Zene
Keresés
Dátum választó
Rendezés
67 találat
2024.03.28

Rangos elismerést kapott a Kodály Intézet vezette nemzetközi projekt

A Tempus Közalapítvány Erasmus+ Kiválósági Díjjal jutalmazta a PRESTO nevű nemzetközi projektet, amelynek keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete – mint a konzorcium vezetője – és külföldi partnerei a hatékony zenei távoktatást segítő módszertani anyagok gazdag választékát hozták létre gyakorló pedagógusok számára. A 2023-ban zárult program korábban kimagasló uniós értékelést kapott, ennek köszönhető a napokban odaítélt rangos elismerés.
2024.03.26

Muzsikusnak készülő fiatalok ünnepelték neves elődeiket

A Bach Mindenkinek Fesztivál kecskeméti zárókoncertjét – amely egyúttal a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál első felének utolsó komolyzenei eseménye volt – hétfő este tartották meg az evangélikus templomban. A Korál és népdal / Bach és Kodály címmel szervezett hangversenyen a Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke és Kodály Intézete hallgatói és tanárai Johann Sebastian Bach és kortársai, valamint Kodály Zoltán orgonaműveit, vokális és hangszeres kompozícióit szólaltatták meg. Az est előadói születésnapja apropóján Bartók Béláról is megemlékeztek.
2024.03.26

Cseh Tamás: Százféle változatban

Cseh Tamás neve mindenki számára jelent valamit. Ő volt az, akit több generáción keresztül újra és újra felevenítettek, akinek munkássága napjainkig a zeneművészet meghatározó helyén emelkedik. Az ő munkássága és világa előtt tiszteleg a Hírös Agóra április 4-i koncertje, a Cseh Tamás: Százféle változatban című előadása, amelyen a krónikás dalait neves előadók fellépésében hallgathatja a közönség.
2024.03.23

Ifjú tehetségek közös koncertje az evangélikus templomban

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében Komoly mosolyok – Vox Iuventutis (Az ifjúság hangja) címmel rendeztek hangversenyt péntek este az evangélikus templomban. A Kecskeméti Zenészegylet által szervezett koncerten a Kecskeméti Kodály Iskola végzős diákjai léptek fel – hangszeres muzsikájukban, közös énekükben és az est narrátora jóvoltából egy szép költeményben gyönyörködhettek a zeneszeretők.
2024.03.22

Búcsúzik Kecskemét egyik legnagyobb hagyományú fesztiválja

Az utolsó Bohém Fesztivál különleges programmal jelentkezik: a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band a szenzációs Bratislava Hot Serenaders és a legendás Original Prague Syncopated Orchestra társaságában mutatja be a XX. század első felének magyar, szlovák és cseh tánczenéjét, elfeledett, de a két világháború között népszerű számokat előásva és újrahangszerelve. A fesztiválon lesz Gershwin-emlékkoncert is a Kék rapszódia eredeti verziójának bemutatójával, és nem maradhat el a közös örömzenélés sem.
2024.03.20

Szülők és gyermekek bensőséges hangulatú koncertje

Jóízű családi muzsikálásnak lehettek tanúi mindazok, akik szerda kora este az M. Bodon Pál Zeneiskola dísztermében szervezett hangversenyre ellátogattak. A családi kamarakoncerten testvérek, szülők-gyermekek és unokatestvérek léptek pódiumra. Előadásukban rövid, könnyen eljátszható, vidám darabok csendültek fel.
2024.03.20

Fiatal komolyzenei tehetségek a Tavaszi Fesztiválon

Fiatal komolyzenei tehetségek mutatkoznak be a nagyközönség előtt az idei Tavaszi Fesztiválon Kecskeméten. Március 22-én az Evangélikus Templom ad otthont a „Komoly mosolyok” – című díjtalan előadásnak. A komolyzenei koncerten Elgar, Debussy, Bach, Kodály valamint saját dalok is felcsendülnek majd.
2024.03.19

Peer Gynt története elevenedett meg a Hírös Agórában

Edvard Grieg nagyszabású kísérőzenéjét szólaltatta meg a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hétfő este a Hírös Agóra színháztermében. A Filharmónia Magyarország Kodály-bérletének harmadik estjén – amely egyúttal a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál nagyzenekari nyitánya is volt – az együttest Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes és kiváló művész dirigálta, az alkalom szólistája Kriszta Kinga szoprán énekesnő, narrátora Kovács J. István színművész, a Térszínház tagja volt.
2024.03.18

Örömmel adták tovább Bach és kortársai örökségét

A Bach Mindenkinek Fesztivál keretében kamaraestet rendeztek vasárnap este az evangélikus templomban. A hangversenyen Gerhátné Papp Rita zongora- és csembalóművész, a Kodály Iskola tanára, valamint két fia – Balázs hegedűn, Domonkos orgonán játszva –, illetve cselló- és viola da gamba-művész zenész társa, Szászvárosi Sándor Johann Sebastian Bach, Georg Philipp Telemann és Carl Friedrich Abel műveit szólaltatták meg.
2024.03.15

Nagy durranás lesz az utolsó Bohém Fesztivál!

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében március 22-24-én lesz az utolsó Bohém Fesztivál, viszont ez nagyot fog durranni! A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band a szenzációs Bratislava Hot Serenaders és az Original Prague Syncopated Orchestra társaságában mutatja be a XX. század első felének magyar, szlovák és cseh tánczenéjét, elfeledett, de a két világháború között népszerű számokat előásva és újrahangszerelve. A fesztiválon lesz Gershwin-emlékkoncert is és nem maradhat el a közös örömzenélés sem.
2024.03.15

Erkel Ferenc "hét életéről" tartott előadást a könyvtárban Ókovács Szilveszter

Erkel Ferenc szerteágazó munkásságáról, "hét életéről" tartott izgalmas előadást március 15-én Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Katona József Könyvtárban. "Erkel nem volt harcias típus, de valahol ő is ott áll március idusának eseményei mögött. A maga küzdelmeivel, rengeteg feladatvállalásával és az állandó nemzeti elkötelezettségével ugyanolyan márciusi ifjú, mint a többiek voltak" – fogalmazott Ókovács Szilveszter.
2024.03.15

Március 15 - Leleplezték a könyvtár előtt Lakatos Pál Jel című szobrát

Március 15-én délelőtt leleplezték a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrát a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomásaként. Az eseményen az M. Bodon Pál Iskola és a Katona József Könyvtár egyesített kórusa Kodály Háry Jánosából énekelte el a Toborzót a Kecskeméti Városi Fúvószenekar kíséretével, majd Szemereyné Pataki Klaudia polgármester tartott ünnepi beszédet, melyben kijelentette: "Minden, amit Kecskeméten elértünk, amit fel tudunk mutatni, abból a hősiességből, abból az alkotó erőből fakad, melyet Petőfi ránk hagyományozott."
2024.03.08

Indul a tavaszi fesztivál-Barta Dóra volt a KTV vendége

Csaknem 60 programmal várja majd a tavaszi fesztivál az érdeklődőket március 14. és április 14. között Kecskeméten. A pezsgő, színes, tartalmas hetek alatt több mint 20 helyszínen minden művészeti ág bemutatkozik. A programkavalkádról Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója árult el részleteket a KTV pénteki Kiemelő magazinjában.
2024.03.08

Egy örökifjú hegedűs zenés bolondozása

„Egy szerelem története” címmel a nőket is köszöntő vidám programot rendezett szerdán a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a Katona József Könyvtár. Az est főszereplője, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas érdemes és kiváló hegedűművész – közreműködött Benedekfi István (zongora) és testvére, Benedekfi Zoltán (hegedű) – zenés bolondozásra hívta az érdeklődőket.