A Fehérvár ellen kezd majd itthon a KTE

2024. 06. 20., 15:27
A Magyar Labdarúgó-szövetségben csütörtökön elkészült a 2024–25-ös idény sorsolása. Az első fordulóban a bajnok Ferencváros a DVSC otthonában lép pályára, az ezüstérmes Paks Dióssgyőrben, a bronzérmes Puskás Akadémia pedig Újpesten vendégeskedik.

A szövetség honlapján megjelentek szerint a bajnokság lebonyolításának rendje az előző éviekhez képest nem változott, azaz 12 csapat vesz részt a bajnokságban, s a 33 fordulóban minden párharcból három lesz. A bajnokság végén a 11. és a 12. helyezett esik ki.

Az új idény nyitófordulójára a július 26–28-i hétvégén kerül sor. A címvédő Ferencváros Debrecenben játssza első mérkőzését, míg a tavalyi második helyezett és kupagyőztes Paksi FC Diósgyőrben lép először pályára. A két feljutó, a Nyíregyháza és az ETO FC Győr egymás ellen lép pályára az első fordulóban. A 2024-ben az év utolsó bajnoki fordulóját – a tizenhetediket – december 14-én játsszák a csapatok. A 18. fordulót február 1-jén rendezik majd, a bajnokság pedig május 24–25-én zárul.

Az első derbire a 4. fordulóig kell várni, ekkor az FTC fogadja majd az Újpestet, míg a bajnokság első örökrangadóját, az MTK–Ferencváros összecsapást a 7. fordulóban rendezik.   

A mérkőzések pontos kezdési időpontjait a jogtulajdonos televíziós társasággal, a nemzetközi kupákban érdekelt csapatok mérkőzéseinek kezdési időpontjának ismeretében, az MTVA-val folytatott egyeztetést követően hozza nyilvánosságra a szövetség.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
július 26.–28.
Debreceni VSC–Ferencváros
Diósgyőri VTK–Paksi FC
Nyíregyháza Spartacus–ETO FC Győr
Újpest FC–Puskás Akadémia FC
Kecskeméti TE–Fehérvár FC
Zalaegerszeg–MTK Budapest