Ki tudja, ki mitől boldog? – Bíró Laura versei

A harmincnégy éves kecskeméti költő jelenleg animátorként dolgozik, digitális műhelyt vezet a Széchenyi István Közösségi Házban. A versein átütő mesterkéletlenség és őszinteség, a sokszor nyersen odacsapódó szavak egy igen érzékeny, mély bölcsességeket hordozó alkotói személyiséget takarnak, akitől távol áll az öntetszelgés-önigazolás bármilyen formája – ez pedig nagyon ritka. Váratlanul és külsőségektől mentesen éri tetten a lényeget, líraisága nem klasszikus líraiság, hanem mélyről fakadó alapállás.

Főként ontologikus kérdések izgatják, s a szavak olykor száraznak tűnő sziporkákként törnek fel belőle. Magáról így vall: „Éltem Hollandiában, Németországban, Angliában hosszabb időn keresztül, és Horvátországban is. Vezettem targoncát, terveztem konyhákat, írtam szakmai cikkeket, zsonglőrködtem, voltam értékesítő, és értékesítő ellenőr is, vendéglátózom-kávéspecialista vagyok, versenyen is vettem részt, dolgoztam gyárban, nyomdában, kereskedelemben, konyhán, hotelben recepciósként...” A versízelítőhöz álljanak itt szintén saját szavai, melyeket első kötettervéhez írt a mindenképpen figyelemre-felfedezésre méltó szerző:

kezdő versolvasóknak: nem feltétlen a legjobb módszer, ha végigvágja magát rajta az ember fia/ lánya, hogy ’minél hamarabb túl legyen rajta’. nem szöknek el a betűk, jól oda vannak gépelve.

az E/1 sem jelent semmit. minden felesleges információ, mert a lényeg, hogy NEKED mit mesél, mit jelent egy-egy strófa.

vannak olyan sorok, ahová nem szívesen tettem írásjeleket, valahová direkt nem is tettem, mert az a szép egy versben, ha mindenki saját magát találja meg benne, sajátjaként értelmezi. nagy betűket meg nem használok. (lustaságból, meg nem is tüntetem ki az első betűket. akkor az utolsó betűk miért nem nagy betűk? ha az utolsókból lesznek az elsőK...)

Bíró Laura

itthonlevős

2020

kóbor grimasz az arcomon

akartam szólni, inkább hagyom

kékség emészt, az ismerős,

a mai nap olyan itthon levős.

egy pirítós ül a tányéromon

körben a lekapirgászott korom.

kihűlt-csésze-kávé-kortyok

ki tudja, ki mitől boldog?

szégyenlő
2019

ha ennél hangosabb vagy, senkit sem érdekel
minél halkabb, úgy nehezebben érnek el.
elmondod, megkérded, nincs válasz, nem kell.
a szavakat kapod, és mi adott, hát tedd el.
légüres térben a hang megfagy csendben,
a puszta lélegzeteddel tarts mindent egyben.
szájra tett kezedben megáll az idő,
és némaságban a borostyán a test felett kinő.
szótlanul lapulsz, mint nyuszi a fűben,
több tucat meghallgat, csak ami fontos volt fül: nem.
a mondókák a fejedben kánonban szólnak,
ritkán cseng benne rím, és az is csak szótag.
elemi a társas kifejeződésed,
de megingat magadban az aznapi egy-két seb.
betűkön ülve várod a megfelelő percet
és nyelvbotlás mentesen sincs hozzá merszed.
csomagolsz, viszed az egész ABC-det
útközben elhagyod a B-t, A-t, SZ-t, D-t, meg
ami még kijön belőled, ki érti minek.
mert hiába légáteresztő, ha azok csak fülek.
a tátika aranyhal hadar hozzád képest
egyszer kell fáradnod, ha nem lennél túl rest.
mondd ki, mondd, mert benned él a méreg,
amint a saját gondolatod a másikéhoz méred.
ha elhangzik, lehet a nagydumás megdöbben,
mert meg se hallott eddig, ahogyan legtöbben.
idővel muszáj, a száj magától nem mozog
a cicát is a nyelveddel tán legközelebb elhozod.

azt. akkor. úgy.
2021

a legjobb ötletek elszállnak, mikor hangot adok a nagy számnak.
nyomban elveszti jelentőségét, ha mondandóvá alakul egy kép.

eleget láttam már belőletek, hogy tudjam, milyen nehogy legyek,
és a végén így is hasonlítok, azt gondolom, amit leírtok,
azt látom, amit megfestetek, kivéve a tökéletes emberi testeket,
azt érzem, amit énekeltek, pedig a szavak sosem érdekeltek,
azt mondom, amit hallani akartok, akkor is, ha közben acsargok,

akkor kelek, amikor kell, hiába fájdalmas minden reggel,
akkor kellek, mikor már késő, vagy éppen eltörött a képcső,
úgy állok, ahogy lefotóztok, nyakatekert, elfuserált pózok,
úgy eszem, ahogyan javasoljátok, sok fehérjét, kevés szénhidrátot,
úgy öltözöm, ahogy megvarrjátok, habár csípőben széles, mint az árok,

úgy megyek, ahogy ti jöttök, egy tök tökéletes párja is egy tök,
és alapvetően olyan lettem, mint ti, mit is mondana erre Karinthy?
„De vagyunk-e azok, amik lehetnénk?”

az unokáimnak elmesélem
ahogy kétfejű nyúllá lettem
egy kutatási kísérletben

a részecske részéről részletkérdés:
a résztvevő részleges vagy már félkész.

szösszenetek:

vérző szívek, rothadó pikáccsuk,

ezek vagyunk mi.

hagyd, hogy mindezt panírba kirántsuk.

kommersz életellenes szövetkezet szövetkezett ellenem és ellened.

nekem illene ellenem, neked meg mindezek mellett ellenned.

de ne már..

pikkelyed fénylik, bűzlesz, de a csalira harapsz.

minden hím vadászik rád, ha egy kifog,

                  úgy tűnik, vacsorára maradsz. majd a kutya se kéri maradványod.

ennyit ér a kalandvágyad.

 elfogysz, mire kiteljesednél,

csak mint a hold.

megrogysz, élő voltál.

ki állítja, hogy teljes életet él?

ki halottakat tolt.

mindent megtettél,

halottakat toltál.

szemlátomást egy látomás

2019
tócsa van szemedben
szürke, gömbölyű
magamat látom benne
kegyetlennek

lehetnék, ám nem veled
mondanom egyszerű
magamat látom benned
testetlennek

tócsa van szemedben
torzul, kicsorog
magamat látom benne
kedvetlennek

lehetnék, de nincs kedvem
mert éltet a humorod
magamat látom benned
esztelennek

tócsa van szemedben
folyik, zuhatag
magamat látom benne
elesettnek
lehetnék, minden rendben
gondoskodásom hanyag
magamat látom benned
kedvesebbnek

tócsa van szemedben
nedves, homályos
magamat látom benne
feledettnek

lehetnék menthetetlen
a szándék viszont világos
magamat látom benned
szeretettnek

száraz a szemed most
fényes, éteri
téged látlak benne
érdekesnek

te jelented nekem a talányost
a személyem élvezi
téged látlak magamban
életednek

régen minden jobb volt

2021

kegyetlenséget kapar el a fejetlenség

már nem emlékszel milyen volt, és persze

fogalmad sincs róla, mi jöhet még...

ugye milyen jó volt régen?

a nap sütött a csupasz égen, és mindenki nevetett

a szomszédod akkor még tudta a nevedet,

aki összeveszett, kibékült,

a zúzódás is máshogy kékült

egészségesebbnek tűnt a kaja

a gyerekeknek sem esett kutya baja,

a kopasz úgy született, hogy nem volt haja

dehogy hullott ki, abszurdum...

a legmegbotránkoztatóbb káromkodás így szólt:

irgumburgum, amit szökőévben egyszer hallottál

télen volt hó, nyáron pedig hát, nyár.

tudtad, mikor felkeltél, hogy egész éjjel aludtál

a családok együtt maradtak,

nem csúfolták a fiatalokat kamasznak

szólt a nóta minden ablakból,

autó alig járt, így nem történt karambol.

a lányoknak évekig udvaroltak itten,

és kivárták az esküvőt, mert ezt kívánja isten

aki alkotott, az értett is hozzá,

nem tett akármit közzé, csak úgy “komszíkomszá”

jobb volt a kenyér íze, a víznek szebb volt a színe

többször használták az a szót, hogy: íme

és mindennek akadt legalább egy művészi ríme

csak az igazi szenzációnak ment ám híre

vitaminokban nem volt hiány,

hiába, azt sem tudták, mi fán terem a K vitamin,

még Amerikában élt a legtöbb pritamin,

TV akkor is volt, de többnyire paprika...

paprika jancsi a zöld erdőben,

ugye minden jobb volt régen...