Sinka-Pálinkás Szofi: mindig tárt karokkal fogadnak az Akadémián

KÖZLEMÉNY
2024. 06. 24., 10:11
Sinka-Pálinkás Szofi az előző szezon végén, 2023 nyarán igazolt a Soproni Darazsak Akadémiára. Már túl van a felnőt bajnoki szereplésén is, Cegléden, győztes mérkőzésen bemutatkozott a Sopron felnőtt csapatában az NB I/A csoportjában. Szofi adottságai és hozzáállása miatt az egyik nagy reménysége a magyar kosárlabdázásnak. Az akadémia évzáró ünnepségén átadta bekeretezett mezét Ivkovicné Béres Tímeának, az utánpótlásnevelő intézmény vezetőjének. Az első soproni szezonjáról, Kecskeméthez kötődéséről kérdeztem.

Hogy érzed magad Sopronban?

Nagyon jól érzem magam. Nehéz szezon volt, sok újdonságot tanultam és sok mindenen keresztülmentem lelkileg és fizikailag is. De úgy érzem, hogy nagyon megérte, hogy Sopronba igazoltam, mert nagyon sokat fejlődtem és minden szempontból erősebb lettem.

Mi volt a legnagyobb siker az első soproni szezonodban?

Megnyertük a női NB I/B-s felnőtt bajnokságot, amely kimagasló teljesítmény volt, mert nagyon fiatal csapattal indultunk. Úgy értékelem, hogy nagyon jó szezonon vagyok túl, a bajnokság megnyerésével sikerült a kitűzött célt elérni, amelyet a szezon elején megfogalmaztak számunkra.

Milyen érzés volt visszatérni az Akadémiára és találkozni edzőiddel, barátaiddal?

Gyakori vendég vagyok itt, mert amikor haza jövök és tudom, hogy mérkőzést játszanak, akkor, ha tehetem, mindig kijövök. Nagyon köszönöm az Akadémia vezetésének, Ivkovicné Béres Tímeának, hogy követi az innen elszármazott játékosok pályafutását. Ha itthon vagyok és edzeni szeretnék egyénileg, mindig lehetőséget kapok erre. Mindig tárt karokkal fogadnak, ami nagyon jól esik.

Garaczi János