Scoregoal: megvan az első siker a felsőházban
KÖZLEMÉNYAz első védést Rigónak kellett bemutatnia, ám a pulzusa nem emelkedett. Egy perc elteltével szögletből veszélyeztettek a budaörsiek, de célt tévesztett a támadó. Nem úgy, mint Pál Patrik, aki a 2. percben egyedül iramodhatott meg, és kegyetlenül bevarrta a ziccert, 1-0. Két minutummal később újra tapsolhatott a hazai publikum. Mintaszerű támadás végén Dávid érkezett középen és terelte be a játékszert a hálóba, 2-0. Időt kért az Aramis SE stábja, hogy rendezzék a sorokat. Agresszívabb taktikára váltottak a vendégek, ám komolyabb lehetőségek ezután is a hírös városiak előtt adódtak. A félidő dereka csendesebben zajlott, faultok és pontatlanságok tarkították a játékot, majd a 14. percben a gólvonalról kellett mentenie a budaörsi védőknek. Nem sokkal később a sérüléséből visszatérő Ristic forgácsolta szét a kapufát. Az első felvonás hajrájában már óvatosnak kellett lennie a kék oroszlánok az öt csapatfault miatt. Lehetőség még volt növelni a fórt, de gól nem esett, így 2-0-al mehettek pihenőre a felek.
A szünet hosszabbra nyúlt a megszokottnál, majd mikor visszatértek a csapatok, az Aramis teljes erőbedobással igyekezett szépíteni. Rigónak kellett előbb bravúrt bemutatnia a Kecskemétnél, utána a túloldalon pedig Ristic került a kapu előterébe, és nagy erővel zúdította a bőrgolyót a hálóba, 3-0. Nem adta fel az Aramis, és törekvéseiket siker koronázta. A 27. percben Szücs révén szépítette, 3-1. A gól megfogta a kék oroszlánokat, és két minutummal később Horváth Szabolcs hozta közelebb a feleket, 3-2. Nem sokáig maradt egy találat a különbség, a középkezdés után Pál szép egyéni akció végén a kapus lábai között talált be, 4-2. Feszült volt a hangulat, sárga lapokat osztottak ki a játékvezetők, hogy lehűtsék a kedélyeket. Kapusát mezőnyjátékosra cserélve ment előre a Budaörs, és egy kavarodás után Moga került kihagyhatatlan helyzetbe, 4-3. Időt kértek a vendégek, mindent egy lapra feltéve szőtték támadásukat, és egy megpattanó, borzasztóan szerencsés góllal egyenlítettek kettő és fél perccel a vége előtt, 4-4. Felborult a pálya, oda-vissza óriási helyzeteket akadályoztak meg a hálóőrök, majd a 39. minutumban Pál villant meg ismét, precíz lövése utat talált a lábak között a bal alsóba, 5-4. A legvégén is akadtak még izgalmak, fordulat már nem maradt a végére, így megszerezte első győzelmét a felsőházban az SG Kecskemét Futsal alakulata.
Marko Gavrilovic sportigazgató értékelése: A legfontosabb, hogy megszereztük a győzelmet. A 3-0-ás vezetés után rengeteg hibát vétettünk, amit remek ellenfelünk kegyetlenül kihasznált, és visszajöttek a meccsbe. Bizonyos szituációkban elvesztettük a fejünket, ezen a szinten ez nem megengedhető. A három pont megszerzése most a legfontosabb, és hogy tanuljunk a mai mérkőzésből.
SG Kecskemét Futsal – Aramis SE 5-4 (2-0)
Férfi futsal NBI felsőházi rájátszás 2. forduló
2023.03.13., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok