A ballagóknak üzent Kecskemét polgármestere

Körülbelül 1600-an ballagnak el a napokban, ami egy nagy, szép szám – mondta Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió 1 Gong műsorában. A polgármester kiemelte, hogy kiváló középiskoláink vannak, ezt láthatjuk az elmúlt hetekben megjelent rangsorokon is, ahol középiskoláink közül több is a legjobb 100-ban, 50-ben szerepel országos szinten.
A város vezetője üzenetet is küldött a fiataloknak: „Kívánom, hogy úgy sikerüljön az érettségi, ahogy tervezik, ez a legnagyobb kihívás a következő napokban. A megmérettetés után tovább tudnak lépni, de nem szabad elszomorodni akkor sem, ha az eredmények nem olyanok lesznek, mint amilyeneket szeretnének. Nyitott a világ, nyitottak a lehetőségek, mindenki megtalálhatja a tehetségének és képességeinek megfelelő helyet, munkahelyet, iskolát, továbbtanulási lehetőséget. De legfőképpen Kecskeméten keresgéljenek, hiszen az otthonuk mégiscsak egy biztos pont számukra. És ha el is mennek, akkor is visszavárjuk őket Kecskemétre” – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.
A polgármester azt is kiemelte, hogy a Neumann János Egyetemen nagyon sok kecskeméti tanul, a helyi középiskolákból évente 200-an jelentkeznek az egyetemre, ami egy szép szám az 1.600 ballagóból. Emellett a Károli Gáspár Református Egyetemnek is van itt képzési területe, ahova szintén 100-as nagyságrendben jelentkeznek Kecskemétről a hallgatók.
Nyitókép: ballagás tavaly a kecskeméti Széchenyi István Technikumban (Fotó: Banczik Róbert)