A dadogás volt a fő téma a logopédiai szakmai napon

Közel 100, a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozó logopédus és pszichológus érkezett a Kodály Iskola dísztermében rendezett szakmai napra. Az esemény fő témája a dadogásterápia szemléletformáló hatása volt. Farkasné Kollár Katalin, a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, ezen a szakmai napon is lehetőségük nyílik nagyon sok ismeretet, tudást, gyakorlatot megszerezni, és bíznak abban, hogy élményekkel és tudással gazdagodnak.

Dr. Ittzés Tamás, a Kodály Iskola főigazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, milyen nagy szerepe van a logopédusoknak a gyermekek fejlődésében.

Megemlékeztek a tavaly elhunyt Feketéné Gacsó Mária gyógypedagógus-mesterlogopédusról, aki a dadogásterápia módszertanának fejlesztője. Annak alkalmazása és oktatása terén több évtizeden át dolgozott, emellett a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének megalapítója volt.

A megemlékezést követően Hojdák Gergely volt a rendezvény vendége, aki az első dadogók által alapított érdekvédelmi és közösségépítő szervezet, a BeszÉlj! Egyesület elnöke. A szakemberrel Gyenes Barta Gabriella logopédus és Gereben Anita logopédus, tagintézmény igazgató-helyettes beszélgetett. Az eseményre Bács-Kiskun vármegyén kívül más vármegyékből is érkeztek szakemberek, hogy bővítsék tudásukat.
