A frissen eladott lakás vételárát csalták ki hiszékeny ismerősüktől

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 13., 12:07
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csalás miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik a mentális állapota miatt erősen befolyásolható ismerősüktől kicsalták a lakásának eladásából befolyt vételárat.

A vádirat szerint a tompai férfi és az élettársa – az ügy két vádlottja – 2020 őszén megtudták, hogy nőismerősük – az ügy sértettje - folyószámlájára az ingatlanának eladása révén több millió forint érkezett. Elhatározták, hogy megszerzik a mentális állapota miatt erősen befolyásolható nő pénzét. A vádlottak segítő szándékot színlelve rávették a sértettet arra, hogy a vételár közel 3 millió forintos összegét utalja át a női vádlott kiskorú húgának bankszámlájára. Valótlanul azt ígérték, hogy a pénzt másnap készpénzben visszakapja tőlük. Arra is hivatkoztak, hogy ezzel segítenek a sértettnek megakadályozni azt, hogy a volt élettársa hozzáférhessen az összeghez.

A vádlottak tudtak arról, hogy a sértettet nem sokkal korábban a hatóság megfosztotta a szülői felügyeleti jogától és a gyermekét másnál helyezte el. A pénz megszerzése érdekében ezért arra is ígéretet tettek, hogy az összeg átutalása esetén segítenek neki visszaszerezni a gyermeket.

Az erősen befolyásolható sértett képtelen volt a csalárd szándék felismerésére, ezáltal a vádlottak minden alapot nélkülöző, valótlan ígéretei hatására, a női vádlott aktív közreműködésével a számláján lévő pénzt – 2 ezer forint kivételével - átutalta a megadott bankszámlára.

Az ügyészség a párost csalás bűntettével vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a férfi vádlott esetében egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtását is el kell rendelni. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség