A gyanú szerint felgyújtott egy munkásszállót - letartóztatták

KÖZLEMÉNY
2023. 02. 24., 17:55
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves sarkadi férfinak, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. február 23-án egy kiskunfélegyházi munkásszálló folyósóján több helyen szándékosan tüzet gyújtott, tudva, hogy az épületben többen is tartózkodnak. Ezt követően elmenekült a helyszínről.

A tüzet észlelve a szobákban tartózkodóknak még időben sikerült elhagyniuk az épületet.

A járásbíróság a férfi letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának megakadályozása miatt rendelte el.

A bíróság döntése nem végleges, ugyanis a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentettek be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskemét, 2023. február 24.

                                                                                   Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya