A holokauszt kecskeméti áldozataira emlékeztek

A kecskeméti zsidó közösség vasárnap délután emlékezett meg a holokauszt áldozatairól a Budai úti izraelita temető mártírcsarnokában. A jelenlévők felidézték a 82 évvel ezelőtt elhurcolt és meggyilkolt 1199 kecskeméti férfi, nő és gyermek emlékét.

Dr. Grósz Andor felelevenítette a II. világháború előtti zsidó népesség szerepét, akik tevékeny szerepet játszottak Kecskemét fejlődésében. Hangsúlyozta a mártírok emléke nem halványulhat el, nem engedhetjük, hogy a feledés pora belepje a történetüket. A közösség része volt a város társadalmának, a szőlő és gyümölcstermesztés a kereskedelem a helyi gazdaság fejlődése szorosan kapcsolódik az egykori kecskeméti zsidósághoz. Hangsúlyozta: a tíz legnagyobb városi adózó közül nyolc zsidó volt a II. világháború előtt. Majd elkövetkezett a borzalmas 1944-es év, amikor is júniusban deportálták az helyi és a környékbeli zsidókat. Elhangzott, hogy két, egyenként 47 vagonból álló szerelvény vitte el őket Auschwitzba. A deportálást 70 fiatal nő és 4 férfi élte túl. Gyermek nem tért vissza közülük. A 1199 meggyilkolt áldozat a város közösségéből kitépett mártírok száma. A holokauszt nem csak a zsidóság, hanem a magyar nemzet tragédiája is – mondta dr. Grósz Andor.

Majd dr. Róna Tamás osztotta meg a gondolatait: kétszer hal meg az ember, mondta. Egyszer, amikor megáll a szív, másodszor pedig akkor, amikor utoljára mondják ki az illető nevét. Ezért gyűlünk össze évről évre júniusban, nem pedig üres visszatekintések miatt. Ma azokra emlékezünk, akik itt éltek és azokat az utcákat rótták, amelyeket mi is, akiknek volt kedvenc padjuk a főtéren, kedvenc könyvük a könyvtárban. Azokra emlékezünk, akik szerettek és akiket szerettek. Megemlítette, hogy a holokauszt során 6 millió zsidót gyilkoltak meg. A gyilkosok azt akarták, hogy az áldozatok után csak egy szám maradjon meg, nekünk azonban az a dolgunk, hogy felidézzük emléküket. Ők szülők, nagyszülők, testvérek gyermekek, barátok szomszédok, kecskeméti polgárok voltak mondta a kecskeméti holokaust áldozatok megemlékezésén dr. Róna Tamás.
