A közszférában dolgozók szinte jelképes összegért mehetnek strandolni

A közszférában dolgozók, a városért munkálkodó emberek mostantól kedvezményes belépőjegyárakkal válthatnak jegyet a Kecskeméti Széktói Strandra. Ez azt jelenti, hogy az érintett személyek és hozzátartozóik fejenként 1150 forintért már élvezhetik is a nyári kánikulában a szabadtéri fürdőt.
Az alpolgármester által kezdeményezett lehetőséget a város vezetői, köztük Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester is támogatta.
– Nagyon fontos, hogy egy széleskörű városvezetői támogatás áll a kedvezményes jegyár bevezetése mögött. Az volt a célunk, hogy a kecskeméti lakosoknak, a Kecskeméten élőknek kedvezzünk. Főként azoknak, akik a közszolgálatban dolgoztak vagy dolgoznak, illetve az ő családtagjaikra is érvényes a kedvezmény - emelte ki Gál Zsombor, a Hírös Sport Nonprofit Kft. kommunikációs és marketing osztályvezetője.
A pénztárnál a dolgozónak csupán egy munkaviszonyt igazoló dokumentumot kell bemutatnia. Fontos kiemelni, hogy a hozzátartozóknak nem kell még lakcímkártyát sem vinniük magukkal, hiszen a cél az, hogy minél több embernek biztosítsanak kedvezményes fürdőzési lehetőséget. A strand június 21-én, reggel 9 órakor nyit.