A Kutatók Éjszakáján lehetett rácsodálkozni a tudomány különleges világára

A Neumann János Egyetem Informatikai Tanszékét szinte megrohanták az érdeklődők a péntek esti rendezvényen. Dr. Göcs László egyetemi docens, tanszékvezető elmondta, hogy este 17 órától érkeztek a vendégek, ő maga a bejáratnál nagy tömegen keresztül tudott csak feljutni az emeleti szobájába. Az előző évek jól sikerült rendezvényeinek is köszönhető az, hogy tömegek érkeztek az egyetemre.

S hogy mit is láthattak az esti látogatók, akik többségében iskolások voltak és a szüleikkel és a barátaikkal érkeztek? A földszinten a robotok világával ismerkedhettek, köztük volt az ismert robot kutya is. Az első emelet a játékok világa volt, ahol azt demonstrálták a szervezők, hogy a régi számítógépek világa ma is működik. Itt a szülők felidézhették a fiatalságukat, amikor is a régi játékok közül többet is elindítottak. A szervezők kontrasztot állítottak a régiekkel szemben, ugyanis a mai számítógépekre telepített az egyetemen kifejlesztett programokkal lehetett összehasonlítani a régieket. A második emeleten szupravezetős kísérletet mutattak be. Azt láthatták az érdeklődők – természetesen miniatürizált változatban - hogyan is tud lebegni egy vonat. A harmadik emeleten a biodizájn technológiát mutatták be egyebek mellett a látogatóknak, mondta a tanszékvezető.

Az érdeklődők más tanszékekre is bemehettek. Így például megtekinthették a műanyagfröccsöntés folyamatát, ahol színes granulátum, mesterkeverék hozzáadásával kísérletezhettek egy pohártálka készítése során. Megtekinthető volt a Neumann Solar napelemes autó legújabb verziója is a pénteki eseményen. A városban más helyszíneken így a Piarista Gimnáziumban is várták a látogatókat.

Lévai Zita Mariann kémia, fizika matematika szakos tanárnő, aki egyben laborvezető is tájékoztatott az eseményekről. Mint mondta már tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Kutatók Éjszakája programot. Már négy órától laborfoglalkozáson vehettek részt a diákok, de voltak olyanok, akiket a programozás jobban érdekelt. Lehetőség nyílt ásványok vizsgálatára, mikroszkóp alatt különböző élőlényeket tanulmányozhattak az érdeklődők, sőt pókokat, homokmintákat is megfigyelhettek. Egy interaktív előadás keretében pedig a vulkánok működését is megtekinthették. Este, miután lement a nap pedig un, tüzes kísérletekkel zárták a napot. A rendezvényeken mintegy száz érdeklődő vett részt.

