A kutyatartó lány: Háy János ősbemutatóra készül a színház

Háy János József Attila-díjas író a színház felkérésére írta meg új drámáját, amely A kutyatartó lány címet kapta. A szerző és a prózai tagozatot vezető és a rendezői feladatokat is ellátó Sipos Imre között személyes barátság van, így Háy János tűpontos információkat kapott műve megírásához.

A kutyatartó lány első pillantásra végtelenül egyszerű, hétköznapi történetnek indul. Barátság, majd szerelem kutyasétáltatás közben, és olyan napvilágra kerülő életproblémák, amelyek kivétel nélkül ismerősnek tűnhetnek sokunk számára. Sipos Imre rendező szerint ugyanakkor a darabnak és az előadásnak számos mélyrétege van.

A negyvenéves kutyatartó lányt, Petrát Hajdú Melinda játssza, a tőle megszokott igényességgel és beleérző képességgel. A kutyasétáltatásból ismert alkalmi barátnőt, az 50 éves, élettől alaposan megtiport, tapasztalatokkal és éleslátással megáldott, fanyar humorú Ágit Jankovics Anna formálja meg, briliáns módon.

Petra anyukáját Sára Bernadette, míg Danit, Petra szerelmét a vendégművészként érkezett Kovács Krisztián alakítja. Ők négyen összeszokott csapatként működtetik az előadást, és nagyon is átélhetővé teszik a szerző emelkedett, a realitáson némileg felülemelkedő, már-már költői nyelvhasználatát.
Ezt a realitásfelettiséget erősítik Matyi Ágota díszletei és jelmezei, és Zeke Szabolcs animációi is. A zenét Paládi Kovács Áron szerezte. Az ősbemutatót pénteken, március 14-én 19 órától tartják a Ruszt József Stúdiószínházban.