A legjobbkor szerzett vezetést a BFKA-Balatonfüred, és megnyerte a KTE elleni találkozót

2023. 04. 23., 22:54
Noha 50 percig kontrollálta a mérkőzést a KTE-Piroska Szörp a BFKA-Balatonfüred ellen, az utolsó percben előnybe kerültek a hazaiak, és megnyerték a találkozót.

A mérkőzés kezdeti szakaszában, 2-2-ig fej-fej mellett haladt a két gárda, ezt követően azonban ritmust váltott a Kecskemét, és elsősorban Szeverényi és Horváth Bálint góljaival ellépett ellenfelétől. Az akadémisták a 10. percben kértek időt (4-8), ám érdemben nem tudtak zárkózni, a KTE láthatóan nagy kedvvel és lendülettel kézilabdázott.  A második tíz perc végére hat gól volt a két csapat között (9-15). A Balatonfüred percei következtek, két akció- és két hétméteres góllal felzárkóztak (13-15), és hét a hat elleni játékukkal kishíján egyenlítettek, végül egy gólnyi előnyt sikerült megtartani a félidőre (17-18).

Jót tett a szünet a Kecskemétnek, Szakály, Horváth Bálint és Csengeri is mattolta a hazaiak kapusát (17-21), de a Füred nem engedte lerázni magát, újra egy gólra zárkózott, igaz, közben elvesztette – harmadik kétperces kiállítása miatt - Hermann Hunort. A félidő derekán egyenlített a hazai alakulat (26-26), de a KTE továbbra is kontrollálni tudta a mérkőzést, Lukács Kornél duplájával és Horváth Andor góljával a 49. perc végén újra három találattal vezettek a vendégek (26-29). Amikor a közönség azt hihette volna, hogy nincs több fordulat a találkozóban, egalizált a BFKA (29-29), és a Kecskemét láthatóan elfáradt a finisre. A Balatonfüred egyetlen alkalommal szerzett vezetést a mérkőzésen, egy perccel a lefújás előtt (32-31), azonban ezt a mérkőzés végéig ügyesen őrizte, így megnyerte a találkozót.

Tóth Norbert (KTE-Piroska Szörp): - Egész héten úgy készültünk, hogy nehéz meccs lesz, és hogy a fiatalok nem fognak feltett kézzel pályára lépni. Ha a mérkőzés egészét nézem, nem lehetek elégedetlen, hiszen végig vezettünk, persze a Füred a legjobbkor fordította meg a meccset: a végén. A hét a hat elleni játékukkal nem tudtunk mit kezdeni, és ezzel meccsben is tartották magukat. Időnként egy-két passz után amolyan „félhelyzeteket” ellőttünk; ezekből kellett volna kevesebb. Hazai pályán a Tata ellen megpróbáljuk ezt a hibát kijavítani.

BFKA Balatonfüred – KTE-Piroska Szörp 32 – 31 (17 – 18)

Férfi kézilabda NB I/B, 26. forduló

2023. április 23. vasárnap

Balatonfüred, Eötvös Sportcsarnok

Vezeti: Bátori, Szécsi

A KTE-Piroska Szörp góllövői: Szakály 5 (4), Papp 4, Horváth A. 1, Csengeri 2, Horváth B. 4, Szeverényi 7, Forgács 3, Lukács K. 4, Deák 1.

Kiálltások: 10 p és 6p

Hétméteresek: 5/5 és 4/4