A mesterséges intelligencia az 56. Kecskeméti Jogásznap fókuszában

1879 óta dolgozik a Magyar Jogászegylet a jogi kultúra fejlesztésén. Ez a küldetés pedig ma is aktuális. A Kecskeméti Törvényszék dísztermében több mint száznegyven jogi szakember gyűlt össze pénteken, hogy közösen keresse a választ a mesterséges intelligencia kihívásaira. A 56. Jogásznap legfontosabb üzenete egyértelmű volt. A jogi hivatásrendeknek együtt kell reagálniuk a digitális korszak változásaira. Ügyvédek, bírák, közjegyzők, ügyészek és közigazgatási szakemberek is érintettek, hiszen a mesterséges intelligencia már ma is része a mindennapi jogi munkának. Dr. Bicskei Ferenc, a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke szerint a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket ki kell használni, de csak tudatosan és felelősen alkalmazva.

A konferencián számos előadás foglalkozott azzal, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi és a mesterségesen generált tartalmakat. Dr. Bicskei Tamás bíró például az MI által létrehozott bizonyítási eszközök eljárásjogi problémáiról beszélt, kiemelve az adatbiztonság szerepét is.

A szakemberek szerint a mesterséges intelligencia fejlődése megállíthatatlan, és két éven belül még sokkal nagyobb szerepet kaphat a jog világában is. A cél most az, hogy ezt a technológiát ne veszélyként, hanem jól szabályozott eszközként használják.
A jogászok ősszel ismét találkoznak, hogy tovább keressék a válaszokat arra, hogyan lehet a digitális jövőt a jog szolgálatába állítani.