A mezőny egyik legerősebb csapatát fogadja a KNKSE

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 23., 08:24
Továbbra is elszántan küzd rendkívül fiatal csapatával a Kecskemét; a mezőny legtöbb együttesével szemben a szoros eredményben reménykedve. Igazi „óriás” érkezik vasárnap a Messzi István Sportcsarnokba, hiszen a dobogós helyen álló Eger látogat Berkes-Kaiser Melittáékhoz.

Sűrű a női kézilabda NB I/B felsőháza, hiszen a 3. Egert csupán két egység választja el az éllovas Vasastól; a Kozármisleny a 2., ám eggyel kevesebb mérkőzést játszott, mint a Vasas vagy az Eger, és ugyanez a helyzet a Szombathely alakulatával; 29 ponttal a 4. helyen áll, de egy meccsel kevesebbet jegyez, mint az első és harmadik helyezett gárdák. Az Eszterházy számára nagyon fontos, hogy vasárnap megszerezze a két pontot Kecskeméten, és erre - tekintve a KNKSE jelenlegi helyezését (15.) – jó esélye van.

Árnyalja a képet, hogy ősszel az addigra jócskán megfogyatkozó kecskemétiek Egerből – nagy meglepetésre – ponttal tértek haza (27-27), ám ezt minden bizonnyal az Eger is alaposan az eszébe véste, és mégegyszer nem engedi kiénekelni a szájából a sajtot.

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): - Roppant erős csapatot látunk vendégül vasárnap, úgyhogy nincsenek vérmes reményeink. Lépésről-lépésre haladunk, a meccs bizonyos szakaszait szeretnénk megnyerni, és meglátjuk, ez mire lesz elég.

Kecskeméti NKSE – Eszterházy SC

Női kézilabda NB I/B, 22. forduló
2022. március 26. vasárnap, 18:00

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezeti: Marosi, Pap