A playout legfizikálisabb csapata jön szerdán Kecskemétre

2024. 04. 15., 21:14
Körmenden bravúrgyőzelemmel indította a szerda-szombat ritmusban zajló alsóházi rájátszást a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Szerdán egy újabb komoly erőfelmérő vár Ivkovic Stojan legénységére, ugyanis a rendkívül fizikális MVM OSE Lions érkezik hozzájuk szerdán a Messzi István Sportcsarnokba.

Az alapszakaszban mindkét gárda idegenben tudta megverni a másikat. Az OSE Lions épphogy kicsúszott a rájátszást érő pozíciókból, így az alsóházi rájátszásban szeretnék bizonyítani, hogy ott lett volna a helyük a nyolc között. A playout első körében az Oroszlány és a Kecskemét is nyerni tudott. Az OSE otthon verte meg a Kaposvárt, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét bravúrgyőzelmet aratott Körmenden. 

Ivkovic Stojan szakmai igazgató szerint visszaigazolást nyert az elképzelése, hogy nem változtattak a csapat összetételén a téli átigazolási időszakban. 

Lélektanilag fontos sikert arattak Körmenden az első fordulóban. Mi volt a siker kulcsa?

-Szerintem nem kell számolgatni, pláne nem az első két forduló alapján, mert valószínű, hogy a kieső nem a Körmend és Oroszlány kettősből fog kikerülni – mondta Ivkovic Stojan szakmai igazgató. -Természetesen örülök, hogy nyertünk Körmenden. Kaptunk visszaigazolást is, hogy nem kell elvtelenül pénzt költeni. Olyat, ami esetleg nincs is. Bele kell állni a munkába, dolgozni és közösséget építeni. A végső eredmény fogja ezt persze teljes mértékében igazolni.


A keretet illetően lesz-e változás szerdán?

-Keretünk nem volt teljes legutóbb sem, és lett még egy betegünk azóta, nem tudott készülni velünk. A meccsnapig kiderül, hogy ki fog tudni játszani. Úgy tűnik, hogy az Isten nem akarja engedni, hogy ebben a szezonban összeálljunk. Ehhez már hozzászoktunk, ez az év ilyen. Fontos lenne, hogy bárkiről is legyen szó, de tudjon pár percet vállalni, mert a legfizikálisabb csapat jön hozzánk a playoutban. Én jól vagyok, edzettem heti ötször. Ha kell beállok, megvan a licencem.


Mire számít az OSE Lions ellen?

-Készülünk az Oroszlány ellen, egy nagyon atletikus csapat. A legutóbbi meccsen, amelyet egymás ellen vívtunk Kecskeméten, ott volt pár értelmetlen eladott labdánk, és több támadó lepattanót is szedtek, ami nem jellemző ránk. Ezeket a hibákat szeretnénk javítani. Mi is, és ők is jobban játszanak azóta. Azon a meccsen a két edző közötti különbség döntött. Remélem, hogy ezalatt a két hónap alatt én is tanultam. Tisztában vagyunk, hogy az OSE után jönnek az igazi tétmeccsek. Nagyon koncentrálunk arra a szakaszára a playoutnak. Senkinek nem szabad konspirálni, mindenki tegye a dolgát, mi abszolút rajta vagyunk, hogy jól szerepeljünk. Szurkolóink támogatására most is feltétlenül számítunk!

https://www.youtube.com/embed/xE3T2EpVvEs?si=DJcHqZMzTkMbVFjY

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM OSE Lions
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 2. forduló
2024. április 17., szerda 18:00 @ Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Győrffy Pál Attila, Jakab László Imre
MKOSZ ellenőr: Reisz Péter