Szürkehályog nyílt napot tartott a Bagoly Sebészeti Centrum Kecskeméten

A rendezvényen kiemelt figyelmet kaptak a műtéti lehetőségek, a műlencseválasztás szempontjai, valamint a beavatkozás utáni teendők.
Dr. Ács Tamás szemész, osztályvezető főorvos, a Magyar Szemorvostársaság és a Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság tagja a betegség történetéről, a műtétről adott tájékoztatót. Dr. Bense Nóra főorvos pedig arról beszélt, milyen is a műtét folyamata: mi történik azután, hogy a páciens átlépi a centrum küszöbét, meddig tart a beavatkozás, mikor mehet haza a beteg, hány napon belül veheti le a kötést, és hogy kiket is érint a szürkehályog.

Dr. Ács Tamás főorvos elmondása szerint az 55–65 év közöttiek mintegy 4 százalékát, a 65–75 év felettiek közül minden ötödik embert, a 80 évet betöltőknek pedig szinte a többségét érinti a betegség. A tünetek fájdalommentesek; olyan civilizációs betegségről van szó, amelyet nem lehet megelőzni, de jól gyógyítható. A dohányzó vagy alkoholt gyakran fogyasztó embereknél, illetve a cukorbetegeknél gyakrabban fordul elő, ahogy azoknál is, akik ritkán viselnek napszemüveget. Kialakulásában családi hajlam is közrejátszik – mondta a főorvos. A szürkehályog csak műtéttel kezelhető.

A főorvos után dr. Bense Nóra vette át a szót, aki egyebek mellett elmondta, hogy előzetes vizsgálat után érkezik a sebészeti centrumba a beteg. A műtőben 20–25 percet tölt, maga a beavatkozás pedig 10–15 percet vesz igénybe. Komoly fájdalomtól nem kell tartania a páciensnek, és a beteg még aznap elhagyhatja a centrumot, ha az állapota ezt megengedi. Két-három napnyi pihenés javasolt, viszont tartózkodni kell a fizikai munkától, a napfény ellen pedig védeni kell a szemet – mondta egyebek mellett a doktornő.
A tartalmas és informatív előadások után kötetlen kérdezz-felelek következett, ahol a szakemberek választ a résztvevők kérdéseire.
