A szezon legfontosabb mérkőzésére készül a KNKSE

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 08., 08:36
Nem lazíthat a kecskeméti női kézilabdacsapat, hétről-hétre rangadót játszanak a hírös városiak; most vasárnap az eddigi legnehezebb erőpróba vár a lányokra, hiszen a listavezetőt fogadják a Messzi István Sportcsarnokban. A tabellát vezető ENUSE veretlenségét venné el a táblázaton ezüstérmes pozícióban lévő Kecskemét.

Az ENUSE mérlege impozáns, ebben a bajnoki évben mind a hét mérkőzésüket megnyerték, ráadásul az első fordulóban fölényes győzelmet arattak a KNKSE felett (47-30) a Szászbereki Sportcsarnokban. A Tápiószele célja egyértelműen a feljutás; játékoskeretük is roppant erős, egyetlen csapat sem mehet biztosra Sziráki Boglárkáék ellen.

A KNKSE helyzete pikáns, hiszen az elmúlt hét fordulóban csupán egyszer kapott ki, ám – a fentiek szerint – éppen az ENUSE együttesétől. Az első fordulóban elszenvedett fiaskó mellett csupán egy pontot veszítettek (döntetlen a Rákosmente csapatával), egyebekben minden mérkőzésüket megnyerték.

Nem kérdés, hogy a Kecskemétet fűti a visszavágás vágya, ám az erőviszonyokat tekintve nem nyomja teher a hírös városi lányok vállát.

Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Mondanom se kell: roppant nehéz mérkőzés vár ránk. Minden csapat szeretné legyőzni az ENUSÉ-t, mi is ebben a szellemben lépünk pályára, bár ha olyan formát mutatunk, mint legutóbb az Inárcs ellen, akkor kevés esélyünk lesz a diadalra. Igyekszünk sokkal szorosabb meccset játszani, mint az első fordulóban. Szeretném tudatosítani a lányokban, hogy most az egyszer nincs teher rajtunk, a győzelem hatalmas bravúr lenne.

Kecskeméti NKSE – ENUSE

Női kézilabda NB II. G-csoport, 8. forduló

2023. november 12. vasárnap, 16:00

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezeti: Gajnok, Rosenberger