A Vasasban folytatja pályafutását a KESI korosztályos válogatott röplabdázója

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 21., 15:02
Kiss Lilla, a Kecskeméti Sportiskola 17 éves korosztályos válogatott röplabdázója a Vasas-Óbuda NB I-es csapatához igazolt. Lilla előtt nővére, Gréta a követendő példa, aki szintén a KESI-ből került először az NB I-be, majd a válogatottba. Gréta a nyáron Potsdamba, az egyik legjobb német csapatba igazolt. Lillát Kecskeméthez kötődéséről, terveiről kérdeztük.

-Mennyire kötődik Kecskeméthez?

-Kecskemét a szülővárosom, ezért nagyon kötődöm ide. A Katona József Gimnázium tanulója vagyok, most fogom kezdeni a tizenkettedik osztályt. A Vasashoz igazolásommal az életemben nagy fordulat következik be, mert Budapesten fogok lakni és magántanuló leszek. Az NB I-es csapat keretébe kerülök, amely szintén óriási változás lesz a Sportiskola után. Nővérem mellett van egy bátyám is, aki a Hírös ÉP labdarúgója. Szüleim pedagógusok.

-Mikor kezdett el sportolni? Kik voltak az edzői?

-A Zrínyi Ilona Általános Iskola harmadik osztályában kezdtem el röplabdázni Juhász Zoli bácsinál. Neki nagyon sokat köszönhetek, számos hasznos tanáccsal látott el és megszerettette velem a röplabdát. Mindig támogatott és látta bennem a lehetőséget, hogy magasabb szinten is röplabdázzak. Őt nagyon tiszteltem és kedveltem. Arra nevelt, hogy sok áldozat árán, rengeteg edzéssel hogyan válhatok élsportolóvá. Utána Sándorné Kormos Edithez kerültem, aki szintén nagyon jó edzőm volt és támogatott, biztatott. Ezután Csizmadia Szabolcs lett az edzőm, aki szerintem az egyik legjobb szakember a Sportiskolán belül. Tőle is nagyon sokat kaptam szakmailag és mentálisan is. Ezután 2022-ben Korpácsi Netta és Szappanos Tibor lettek az edzőim, akik szintén nagyon támogatóak voltak. Az iskolai diákolimpia alkalmával Karagics Matyi bácsi is edzőm volt, rá nagyon felnéztem mindig is. Szerencsém volt eddig az edzőimmel, mert mindig mellettem álltak és próbálták a legjobbat kihozni belőlem.

-Mikor lett először korosztályos válogatott játékos?

-A korábbi korosztályos válogatottak edzőtáboraiba több alkalommal is meghívót kaptam. Júliusban volt Szlovéniában a felkészülési U19-es MEVZA-torna, amelyen lényegében első alkalommal szerepeltem a magyar válogatott játékosaként. Ott második helyen végeztünk. A szlovéniai Mariborban rendezett, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) leány röplabdatornáján szintén a magyar válogatott játékosa voltam. A tornán a negyedik helyen végeztünk, és sokat tudtunk fejlődni, mert európai élcsapatokkal játszhattunk.  A horvát-magyar közös rendezésű U19-es világbajnokságon szereplő magyar válogatottba is meghívást kaptam. Itt 24 csapat közül a 15. helyen végeztünk. A válogatottságot hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, nagyon nagy lehetőség volt arra, hogy tapasztalatot szerezzek és belekóstoljak a nemzetközi meccsek hangulatába.

-Milyen érzés volt a magyar válogatott tagjaként játszani?

-Nagyon izgultam, remegett a kezem az elején. Tudom, hogy még nem én vagyok a kezdő játékos, de hatalmas élmény volt ott lenni és játszani. Semmihez sem hasonlítható élményt jelentett látni például a kínai,a  bolgár, a dél-koreai csapat játékát.

-Hogyan figyelt fel a Vasas a játékára? Mikor keresték meg?

-Ez számomra is rejtély, hogyan figyeltek fel rám. Azt éreztem, hogy az elmúlt szezonban az országos serdülő bajnokságban kiemelkedően játszottam a csapatomban, mert több edző is érdeklődött irántam. Egyébként már az is remek eredmény volt, hogy a szezon felénél feljutottunk a KESI csapatával az első osztályba, az ország legjobb 9 csapata közé.

-Milyen várakozással tekint a jövőbe?

-Kicsit megkönnyíti a dolgomat, hogy a válogatottbeli szövetségi kapitány, Kőnig Gábor lesz az edzőm a Vasas csapatánál is. Jövőbeli csapattársaim egy részét ismerem a válogatottból, tehát nem teljesen idegen környezetbe fogok megérkezni. Az önálló élet kezdetben biztosan nehéz lesz, mert eddig nem voltam egyedül egy nagyvárosban. Kollégiumban fogok lakni, a csapattársaimmal együtt. Már nagyon várom.

-Nővére, Kiss Gréta a magyar válogatott alapembere, jelenleg Gentben folyó Európa-bajnokságon is a csapat tagja. A nyáron Franciaországból Németországba, a Potsdam csapatához igazolt. Hogyan tekint rá?

-Nagyon tisztelem őt mindenben, mert közelről láttam, ahogy végig ment azon az úton, amelyen válogatott lett és a német bajnokság egyik kiemelkedő csapatához igazolt. Gréti mentálisan nagyon erős. Engem is támogat mindenben, mindenben próbál segíteni. Mivel azonos poszton játszunk, mindketten szélső ütők vagyunk, ezért technikailag is sokat segít nekem, amikor teheti. A segítség nagyobb része az a mentális támogatás, amit tőle kapok, ez nagyon sokat jelent számomra. A mérkőzések után is sokat beszélgetünk. Nagyon jó, hogy egy ilyen testvér van előttem, aki példát mutat abban, hogy hogyan kell tisztességgel kiállni, felkészülni és sportolni.

-Milyen tervekkel készül a Vasas csapatához? Mit szeretne elérni?

-Eddigi sportolói pályafutásom alapján nagyon fontosnak tartom, hogy minden edzésen a maximumot hozzam ki magamból és minél többet szeretnék fejlődni. Kőnig Gábort nagyon jó edzőnek tartom, szakmailag a topon van, és emberileg is jól tud kezelni minket. Nagy lehetőséget látok abban, hogy fiatalon kerülök a Vasasba, ahol nagyon magas szintű a röplabda.

-Mit szeretne rövid távon elérni a Vasasban? Milyen távlati céljai vannak a sportban és a tanulásban?

-Rövid távú célom, hogy a Vasasnál minél többet fejlődjek, tanuljak a csapattársaimtól és az edzőmtől. Mindent meg fogok tenni azért, hogy jó játékossá váljak és a felnőtt válogatottba is bekerüljek. Természetesen Gréta példáját követve szeretném egyszer magamat egy külföldi bajnokság jó csapatában is kipróbálni. Tudom, ezért nagyon sokat kell még edzeni, tanulni, de fel vagyok rá készülve. A tanulásban nagyon nehéz lesz a következő évben magántanulóként leérettségizni. Érzek magamban annyi erőt, hogy jó eredménnyel végezzek és szeretnék továbbtanulni is, de még egyelőre nem tudom, hogy hol.