A Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjének díjkiosztója a Campuson

2023. 04. 23., 21:04
Az ország legjobb általános- és középiskoláiból érkeztek versenyző diákok és kísérőik a Neumann János Egyetem Campusába, hogy ünnepélyes keretek között vegyék át az idén a Neumann János Emlékév 2023 keretében rendezett Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjében nyújtott teljesítményükért járó elismeréseket.
A galéria 33 képet tartalmaz

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjének díjkiosztóját tartották ma a Neumann János Egyetemen. A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány gondozásában meghirdetett, színvonalas megmérettetés a legeredményesebb 200 diákját díjazták vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között.

A 34. alkalommal meghirdetett verseny nagy népszerűségnek örvend, ezt az is mutatja, hogy az első fordulóban 44.095-en a másodikban pedig 20.020-an versenyeztek, ahonnan 1182-en jutottak tovább és közülük díjazták ma a legeredményesebb 200 diákot.

Dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi karának dékánja köszöntötte a fiatalokat:

- Az itt ülő diákokat arra bíztatom, hogy soha ne engedjétek el ezt a szorgalmat, ami titeket idáig elhozott, és a gondolkodás iránti vágyat, mert az egész életetekben legalább ez a két dolog sikertényezőként szükséges lesz ahhoz, hogy bármilyen területén az életnek érvényesülni tudjatok - mondta a dékán.

Dr. Kárpáti József kiemelte: Az egyetem, mint közeg a középiskolai tehetséggondozásból tud építkezni, ebből a szempontból is inspiráció lehet most ez a környezet, hogy egyetemi közegben folytassák tanulmányaikat a tehetséges fiatalok.