Ágakat tépett le, fákat döntött ki a viharos szél Kecskeméten

Hétfőn éjfélig éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Bács-Kiskunban is. Kecskemétre is erős széllel csapott le a vihar. Villanyoszlopot és fát döntött ki a szél a Ceglédi úton, a kandeláber és a fa is egy-egy autóra zuhant. A Budai kapunál is útra zuhant egy nagyobb méretű fa, amely két sávot elfoglalt, külterületen porfelhő is keletkezett. A Kada Elek Technikum tetejét is alaposan megtépázta a szél.

Ország Ferenc okleveles meteorológus megkeresésünkre elmondta, hogy a repülőtérnél 92km/órás szelet mértek, ez alig maradt el az eddig rekordtól, amit 2023 márciusban mértek ugyanitt, akkor 97,6 km/órás volt az orkán erejű szél.

Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméter csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránként 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre. Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.
A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz eddig 60 keresetet jelentettek.
