Ajándékkal várták a 4000. kedvezményes jegyvásárlót a strandon

Tóth Attila és feleségével, Henriettával és két lányukkal, a 14 éves Lucával és a 12 éves Annával érkezett tegnap a Kecskeméti Széktói Strandhoz. Otthon még nem is sejtették, hogy ők lesznek a négyezredikek, akik igénybe veszik a közszférában dolgozók kedvezményét, melyet az idei szezonra szavazott meg a közgyűlés.

A család minden egyes tagja kapott ajándékot, melyet Kispál Balázs, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Fekete Gábor alpolgármester adott át.

Dr. Fekete Gábor bejelentette, hogy ha szeptemberben is jó idő lesz, akkor nem zár be szeptember 5-én a strand, hanem két héttel tovább nyitva tartják. A strandon egész nyáron számos programmal készültek a vendégek számára, a mostani hétvége sem telik el esemény nélkül.

Vasárnap pedig retro buli lesz, jövő hét szombatra pedig kiemelten készülnek, ugyanis akkor kerül sor a Kecskeméti Strand Szépe verseny döntőjére.
