Anyja segítségével közel 1 millió forintot csalt ki a barátnőjétől

KÖZLEMÉNY
2023. 10. 06., 08:30
A Kiskőrösi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival és az anyjával szemben, akik idén júliusban a férfi barátnőjétől közel 1 millió forintot csaltak ki azzal a hamis ürüggyel, hogy az osztrák határon egy korábbi pénzbüntetés meg nem fizetése miatt a férfit őrizetbe vették.

A vádirat szerint a keceli férfi – az ügy egyik vádlottja – és a sértett 2023 nyarán együtt éltek a férfi családjával egy soltvadkerti tanyán. 2023. július 2-án a férfi telefonon jelezte a barátnőjének, hogy az osztrák határnál van, de tart tőle, hogy egy korábbi ki nem fizetett 850 ezer forintos büntetése miatt „megfogják”. Nem sokkal ezután a férfi anyja – az ügy másik vádlottja – a fiával összebeszélve közölte a sértettel, hogy párját a határon őrizetbe vették és amíg ki nem fizeti a büntetését, nem engedik el. Mindketten kérték a fiatal nőt, hogy szerezzen pénzt.

A sértett másnap reggel nyitáskor megjelent a zálogházban és beadta a nyakláncát, amelyért 970 ezer forintot kapott. Ebből előbb az eredeti összeget, majd még további 100 ezer forintot, összesen tehát 950 ezer forintot átadott a női vádlottnak, emellett 20 ezer forint értékben be is vásárolt nekik.

Barátja azonban ténylegesen nem volt őrizetben, a határnál sem járt, a hívások és a szöveges üzenetek írásakor végig Kecelen volt. A férfi anyja a csalárd módon megszerzett pénzből a saját, korábban zálogba adott ékszerét váltotta ki. A férfi vádlott az eljárás során a kicsalt összeget két részletben visszafizette a sértettnek.

Az ügyészség a társtetteseket csalás bűntettével vádolta meg és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A Kiskőrösi Járásbíróság mindkét vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért büntetővégzésében a férfival szemben 400 ezer, az anyjával szemben 100 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

(A fotón a sértett arany nyakláncának zálogba adásáról készült zálogjegy látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség